2009. november 30., hétfő

Állapotjelentés

Helyzetjelentés:
Jól vagyunk! Ma már voltunk levegőn is, Gréta egészen kivirult a játéktól, a huncutkodástól. Szerintem szerdán már mehet bölcsibe, ha addig nem jön közbe semmi.
Apa is jól van, még semmi jele betegségnek, remélem nem is lesz!
És én is megvagyok. Tegnap voltunk dokinál ügyeleten, valószínűleg nagyon kimerültem, leesett a vérnyomásom. Úgyhogy most tempóból visszavéve fogom folytatni a decembert, és letojom a kitűzött célt. Még holnap van a szóbeli, aztán békés készülődés lesz!
Nem akarok olyan túlhajszolt karácsonyt, mint tavaly, idén többet fog kapni belőlem a család!

És a családnak most komolyan fő a feje: Történt, hogy a nyáron vettünk egy midi billentyűt a géphez, hogy tudjunk zongorázni néha. Ez nagyon tetszik Apának, ezért már 3 hónapja nap, mint nap keresi a számára tökéletes szintit. Megbeszéltük, hogy karácsonyra beleszállok. No ez elég halovány szándéknak bizonyult, amikor rájöttem, hogy nem egy kategóriáról beszélünk! És már 2 napja egyfolytában ez a téma: megéri-e venni egy komolyabb hangszert, ami önmagában is zenél, vagy inkább egy rendes kalapács mechanikás midibillentyű is megteszi? Én nem tudok dönteni: nálam leginkább egy rendes zongora játszana, mondjuk 10 év múlva.....

2009. november 28., szombat

Állapotjelentés

Köszönöm mindenkinek: kedvesek vagytok!!!

A Naptárat én rendesen benéztem: komolyan azt hittem, hogy a Mikulás hozza és 6-án jól jár az ember lánya, aztán meg nem...... Ennyit rólam! :/
Helyzetjelentés: A levegő továbbra is jót tesz: ma már főztem is egy kicsit! Ellenben Gréta nagyon lebetegedett: estére 39, 9 volt a láza, voltunk orvosnál (akinek nagyon hállásak vagyunk mindenért!), és a sok nyavaja (kötőhártyagyulladás, nátha, eszement köhögés, magas láz...stb.) ellenére azt mondja minden rendben: Meggyógyulunk nemsokára, már a végét járja ez a gyökérség!
Még áll előttünk egy hullám (kizárt, hogy a férjemen ne jöjjön ki valamikor), de azt hiszem megleszünk. /Nem tudom ki hogyan áll a téli időszakokkal- mi általában balhézunk. Sztem mostmár ezt is letudtuk, úgyhogy csak nem lehet ennél sza...abb hét a télen!/
Varrni még nem nagyon tudok, de holnapra remélem lesz mit mutatnom (..........(khmmm) mert ugyebár kezdődik az adventi időszak......)
De azért egy dolog nagyon foglalkoztatna, bár tudom, hogy soha nem tudom meg : Ez Az a vírus? És ha igen, akkor ugye már immunisak leszünk rá és nem jön többet vissza?

2009. november 27., péntek

Állapotjelenetés

Elég nehéz lett ez a hét!
Kezdődött a vizsgára való felkészüléssel, ami nagyon nem volt egyszerű eset, de annál nevetségesebb lett a végére. (A "ma már mindent lehet " elven a vizsgán is lehetett mindent. Csak azokat sajnálom, akik többet készültek, mint én....)
Már aznap bajjal keltünk, Grétának magas láza volt. Este orvosnál is jártunk, -csak torokgyulladás, hamar túl lesz rajta. Mire hazaértünk már én is nagyon vacakul voltam: erre jó a sok vitamin. Aztán csütörtökre már felkelni is alig tudtam, de legalább kicsi lányom elemében volt. Majd produkált egy érdekes bugyit (na ilyet ne érezzek soha többé!!!) és telefon a dokinak. Hát, akkor ez bizony influenza. De ugye nem AZ??? Nem tudni, de ugyanúgy kell őket kezelni: sok folyadék, vitamin, diéta.....stb. És Gréta már péntekre gyógyult kicsi lány, csak egy picit folyik az orra. De közben apa elkottyantotta a munkahelyén, hogy influenzás a család: máris, mintha leprás lenne, hazazavarták!
Én ma éltem a mélypontot: hozzám képest magas láz (38 úgy, hogy valami oknál fogva én sosem vagyok lázas...), légszomj, torokfájás, fejfájás, "mozdulni sem birok" és rettenetes köhögés. Úgyhogy ma elmentem orvoshoz: bizony influenza, jó kis arcüreg-, homloküreg- és tüdőgyuszival. Most jön a gyógyulás időszaka: inhalálás, lámpázás, vitamin, légzés torna gyógyszer és friss levegő! (Persze nem akarunk látogatókat fogadni.) Ugye milyen jó, hogy Szentendrén lakunk, ott ahol tisztának mondható a levegő? Most is nyitott ablaknál nagy kardigánban irogatok...... Úgy érzem ez segít, a levegőtöl jobban vagyok!
És egy kérdés így a végére:

Adventi kalendáriumot mikor szokás átadni a gyereknek??? Mikuláskor vagy Advent kezdetekor?

2009. november 24., kedd

Vagyok ám....

Még a vizsga hevében vagyok, de azért már varrogaok is egy kicsit.
Na jó! Valahogy ez úgy van, hogy én nem szeretek nem teljes munkát végezni (ez a legtöbbször inkább baj, mint előny...). Inkább egyszer bukok minthogy 2-es, 3-as legyen a bizonyítványomban. Evvel most is így vagyok.
Ráadásképpen Gréta lányom és kis barátja, Ábel is nyűgösebb időket élnek: mivel nem nagyon mennek levegőre a bölcsivel az udvarra, elég zizik. Gyakorlatilag ütik-verik egymást és mint a megállíthatatlan gőzmozdony, mennek a fejük után. Ige! Itt épp nagyon ölelik egymást! És Ábel énekli: "Szerelem csütörtök....." :D

Lányzómnál tombol továbra is a Mikulás szerelem: már mindenben a Mikulást keresi. Ugyanakkor jó dolgom van: a boltban nem mer hozzányúlni a csoki Mikulásokhoz. Tart tőlük. Otthon meg énekelget, este pedig mesét olvas, hogy a Mikulás biztos eljöjjön. Kezdek félni, hogy mi lesz, ha elmegy Lappföldre haza a szarvasokkal. Már nehezére esik a lefekvés is:hiszen akkor nem a nagyszakállú körül forog minden!
Egyik este, gondoltam lefényképezem és megmutatom neki, hogy milyen ronda, amikor bőg: hát a végére nevettünk! :)

Egyik kedves megrendelőm számára készítettem tolltartót: a kérés az volt, hogy maradjon a kékes minta, ha lehet legyen olyan műbőr, mint a múltkori. Próbálkoztam, de valahogy jobbnak láttam ha tömzsibb lesz. Így volt kényelmes az anyagnak. Ez lett a vége:

2009. november 20., péntek

A pokolból a mennyekig....lehetne a mai nap címe!

Már régóta készülök egy Okj-s szakma megszerzésére. Ez amolyan "értelmes időtöltés " lehetne, amikor épp nincs hetekig munkám. Itt az ideje, hogy számot adjak tudásomról (erre már utaltam a héten...), bár ez néha nagyon nehéznek bizonyul, még akkor is, ha az ember lánya biztos magában.
A tanár úr, aki több tárgyat is oktatott, mondta pár héttel ezelőtt, hogy a szakdolgozatot ő szedi be, ellenőrzi, majd ha szükséges segít a javításban! ugye milyen jól hangzik? Na ja! Csak nem akkorra kell beadni, amikorra ő mondta és esze ágában sincs belenézni. Ráadásul ezért bebattyogtam a gusztustalan városba, olyan helyre, amitől sikítófrászt kapok, és flegmán, lenézően állnak az 1 hetes munkámhoz. És ugyan kész van, szerintem elfogadható és "összeáll", csak éppen nem vagyok benne biztos, hogy ennek így kell kinéznie.
Sebaj! majd lesz valahogy.
Valahogy az egész oktatás nagyon nem áll össze: a pár hetes oktatásból 6 éves iskola lett, és a szeptemberi vizsga is (a legnagyobb eszetlenségbe) decemberre csúszott. Kértem, hogy mehessek a januári vagy későbbi vizsgákra, de nemet mondtak. A tananyag 40%-át nem értem és nem tudom mi fán terem, holott megpróbálok összeszedett és józan maradni, és attól félek megrántanak. És (lehet, hogy ez nagyképűen hangzik) nem feltétlenül lesz az én butaságom az oka. (Pénz beszél?- legalábbis az iskola részéről ezt érzem.)
A jó pedig a következő: Bánatomban bementem a Luxus méteráruba...... Azért nem minden tetszett, de olyan csodás anyagot találtam, hogy ha kell a föld alól is szezek belőle még! Grétának is megtetszett és elkezdte maga elé próbálgatni, mint egy ruhát! Nagyon édes volt. (holnap mutizok!)
És ami még nagyon jól esett ma: a munkám sokak által lett elismerve, és (talán a karácsony miatt) elég sok érdekes megrendelés futott be. /Ez persze jó, csak bár 48 órából állna egy nap, és 18 óra után ne dőlnék ki....- néha azért a klónozás mellett állok! :P/

És most ilyen kedvem van: (számomra mondjuk a szintinek nagyon "mű" hagja van, de imádom a dallamát és a dinamikáját!)


2009. november 19., csütörtök

Vásár

Ingyenes vásározási lehetőség!!!

Kedves alkotók!
2009. december 3-án a szentendrei bölcsöde Maci csoportja vásárt rendez, amire vásározó kedvű alkotókat várunk. A vásár bevételének egy része a csoporté lesz, amiből a gyerekeknek fognak fejlesztő játékokat vásárolni.
(A részletekről érdeklődhettek nálam!) Nincs helypénz!
A vásárt meghírdetjük a városi könyvtárban, az orvosi rendelőkben, az iskolákban és óvodákban.
Hasonló vásárlehetőség lesz 11-én az óvodában, majd a szentendrei vásáron délutánonként karácsony előtt.
Tavaly csak az óvodának tartottunk ilyen vásárt és a válság ellenére elég szép összeg gyűlt össze a gyerekeknek is és az alkotóknak is.
Kisebb tárgyakat várunk, díszeket, mézeskalácsot, dekorációs kiegészítőket, játékokat.
Az árusítást a bölcsödés illetve óvodás segítők megoldják, így nem szükséges jelen lenni. (Ezesetben leltárt készítünk, és címkékkel jelezzük az alkotót, és elérhetőségét, elérhetőségeit. )
Kérek mindenkit, akit érdekel a dolog, december 1.-ig jelezze szándékát a 3.-ai vásárra, illetve 9-éig a további vásár lehetőségekre.
És ha esetleg valaki lát benne fantáziát, kérem hírdesse meg a blogján, hogy minnél többen tudjanak árusítani.

2009. november 17., kedd

Ajándékötlet

Ismét csak pihenés képpen nézek be egy picit, és ha már erre jártam mutatok is valamit.
Történt, hogy reggel a földhivatalba kellett mennem. Nem messze van a sétáló utca, és ha már úgyis arra jártam, akkor sétálok egy picit alapon bementem az egyik legkedvesebb boltba. Van ott minden: Tildás állatkák, madárkalitkák, quiltek, díszek, porcelánok...stb. Egyszóval kincstár az egész a magamféle álmodozóknak. Sóhajtoztam, hogy milyen gyönyörű díszek vannak, majd a szemem egy teljesen ismeretlen dologra esett. Áll le, erős szívverés, majd az agykerekek nyikorgása következett: megvegyem? Ne vegyem? De ritkaság.... De drága..... Peti megöl..... áh, dehogy. Tetszeni fog neki is! Nem, mert drága! De ez az én döntésem, az én pénzem..... De Szintit akar Peti..... De az túlságosan drága és kell a hagulat a lakásba...... És különben is Gréta teljesen el van varázsolódva a Mikulástól már nyár óta, örülni fog neki.
Szóval megvettem. Hazahoztam és rákerestem. Ilyeneket találtam:

Persze nemcsak ez az egyféle van. Létezik hóember....


Cica.....


Kutya......


Mickey egér....



amiről ez jutott eszembe....

















majd megláttam ezt, és ekkor már dőltem a röhögéstől!



És további gyönyörűségek:


Anya kislányával (ez komolyan meghatott!)....



tündérke.......




haloween......


és apának:



És itt a két kedvencem:
Madáretető, vagy madárfaló?????


Tuti, hogy lesz egyeszer egy nagyobb lakásom, ahol ezek előkelő helyet kapna:
És itt a link, ha esetleg valaki szeretne még ilyen csodákat nézegetni! (Bocsi a sok képért, nem tudtam eldönteni, hogy melyik a legjobb..... :P)

2009. november 16., hétfő

Könyvajánló! És csak azért, mert a tudás kincs.
Most egy kicsit nem varrok, mert nagyon tanulok, jövőhéten vizsga és eddig nem vettem elég komolyan a dolgot! Szóval most ezerrel pótlom a dolgot!
De egy kis ejtőzés belefér, csakhogy az agyam el ne távolodjon a "világomtól"!
Még nyáron meséltem nektek, hogy csodás könyveket hozott kedveském Amerikából. Ő azt mondja, hogy a könyvek paradicsomában járt, és, hogy engem tuti nem engedne be- rengeteget költenék. Hát ez bizony így is lenne....
Akkor mutattam, hogy milyen jókat kaptam, de nem meséltem különösebben, pedig lenne mit:
A férjem azt mondta, hogy neki ez tetszik a legjobban, mert annyira szabad és szép képek vannak benne. Hát igen! Tele van festés leírásokkal, lenyomat készítésekkel, fotóátdolgozással... Igazán művészi, és kötetlen. Én is oda vagyok érte! Kett a képre!


A másik nagyon hasznos könyv, olyan élmény volt, hogy napokig nem tudtam letenni:

A textilek varrással való manipulásáról ad részletes leírásokat: Rakás, ráncolás, darázsolás, tűzés...stb. Soha életemben nem láttam még ilyen átfogó leírást ezekről a technikákról. És azt hiszem, hogyha lesz egy kicsi időm (talán jövőre....), akkor egyesével be is mutatok párat.
Ez sokkal kötöttebb, mint az előző, a hibázás lehetőségét kizárja. Ügyelni kell a munkák kidolgozottságára, mert csak akkor lesz a végeredmény szép.
A két könyv együtt, és a technikák összedolgozása egészen új perspektívákat nyitnak számomra. Katt a képre!
És ha esetleg még lenne egy kis szabad hely a polcomon valószínűleg ezek jöhetnének szóba:
Szabad időmben horgolnék ilyeneket, majd a festéssel is többet foglalkoznék. A babavarrás, ami az én nagy gyengém, eléggé el van mostanában hanyagolva, de már nagyon régóta vágyom erre a könyvre. Érdekelnek ezek is: a Textilvirágok, a további textilmanipulációk, a hímzés, és még festéses, megdolgozásos dolgok .
Mostanában láttam másoknál, hogy itthon is terjed a Kaffe Fassett szeretet. Nem alaptalan! Még régebben láttam tőle porcelánokat, és mozaik dolgokat, hát azok is eszement szépek. A könyvei közül nagyon nehezen tudnék választani, de talán ez lenne, ami beköltözhetne hozzám!
Lesz még könyvajánló mostanában!

2009. november 12., csütörtök

Egy olyan kérdés érkezett hozzám mailben, hogy hogyan csinálom a tolltartóimat.
Hát nem tudom, hogy láttam e valahol ezt a leírást vagy a saját fejemből van, de ha valaki esetleg ráismer, hogy ez az Ő ötlete, akkor elnézést kérek!
Tehát:
1. Egy nagyjából 27-28 cm-es oldalakkal rendelkező négyzetet vágok ki (mondjuk én általában szemre szoktam, így nem mindegyik ekkora...) a színanyagból és a bélésből.
Kell egy zippzár (18 cm) és a kiegészítők, amivel díszíteni akarjuk.


2. Vágok színanyagból 4 db 6 cm-es zipp szélességű anyagdarabot, ami a zipp meghosszabbításához kell.
3. Feldíszítjük a színanyagot. Itt aztán elengedheti az ember a fantáziáját: lehet pw, lehet simán aplikálás...bármi.
4. Jön a zipp bevarrása: Színt-színnel szembe helyezzük a színanyagot és a zippzárt, majd a bélésanyagot is. Elejétől a végéig összevarrjuk. (Vigyázat a zippel, nehogy ráfuson a tű, vagy megakadjon a talp, mert az ilyen mutatványok rontják a munkát, és balesetveszélyes is!)


5. A másik oldalakat is színt-színnel szemben varrjuk össze, úgy, hogy megint nagyon figyelünk, hogy hol van a zipp. /Én a húzókát a következőképpen szoktam "helyretenni": Teljesen lehúzom a végéig, majd, amikor a varrással közeledem felé, felemelem a talpat úgy, hogy a tű az anyagban marad. Ekkor elforgatom az anyagot 90 fokkal és áthúzom a zippet a másik oldalra. / Majd folytatom a varrást a végéig. Ekkor külön van a bélés és a színanyag, csak a zippvarrás fogja össze. A kép elég jól mutatja a helyzetet:
6. Benyúlunk, kinyitjuk a nyílást és az egészet egybefordítjuk: vagy a bélésben legyen a színanyag, vagy a színanyagban a bélés, de egybe legyenek. Megnézzük, hogy minden párhuzamos-e, nem rontottunk-e el valamit a zippel....



7. A bélés legyen kívül és belül a színanyag. Terítsük ki, lapítsuk ki, úgy, hogy sehol ne legyen ránc és a zippzár középen legyen. A két szélét elvarrjuk, majd elszegjük. Nekem ugyan van tisztázóm, de nem mindig használom. (lusta disznó vagyok, ahhoz, hogy ennyiért előrámoljam... :/ ) Akinek nincs, sűrű cikk-cakkal, kb. 3-as szélességgel elszegheti.


8. A Tilda módszerrel elvarrjuk a sarkokat, hogy térben álljon a tolltartó. (én kb. 2 centire a saroktól szoktam meghatározni a varrás helyét. )
És ha evvel is megvagyunk, kifordítjuk és már csak egy szalag kell a zippre!
Remélem érthetően írtam le (még eddig nem csináltam ilyet...).
Megtörtént az első festéls a Colombus festékkel.
Régebben már festettem, batikoltam Ibériával, de ahhoz képest, hogy nem jók a színei, drága és macerás. Ezek miatt hagytam is a dolgot.
Most újra kedvet kaptam:

Sokak leírását, tapasztalatát megnéztem, hogy hogyan is működik ez a remek textilfesték. Kdattánál, Amarantánál és még többeknél láttam , hogy jobb, ha a colombusos leírás szerint főzzük, de nekem nincs mostanság ennyi időm, és ha lenne is: elég türelmetlen ember vagyok... Így mikróztam. És volt még egy oka, hogy mikrózni akartam: most olyan anyagokat szerettem volna, amik nem tökéletesek, batikolt hatásúak. (Ehhez túl jó a festék, nem sikerült ennek az elvárásnak teljesen eleget tennem!)
Szóval összesen 15 színt rendeltem, és ebből csak 5-öt használtam el negyedig (!).
A Simon úrtól rendelt vékony és vastagabb molinót használtam alapanyagnak, és csak 3 tálkát használtam. 2-ben festék volt egyben pedig ecetes víz.
Mindegyiket így csináltam: 1 kávéskanál festékhez 3 deci vizet adtam, beletettem a (vékonyabból 75c35-40 centis, és a vastagabból 30x50-es) anyagokat, majd 3-5 percig mikróztam.
Most utólag azt gondolom, hogy jobb lett volna a festéket előbb magában melegíteni mondjuk 1 percig, de így sem rossz az eredmény. 21 féle szín jött ki a végén és a következő színeket használtam: piros, citromsárga, fűzöld, sötét ciklámen, búzakék, türkizkék.


És a festés menete nálam a következő volt: kimostam a nyers anyagokat, majd jött a festés. Festés után alapos öblítés és (!) mosogatószeres mosás. Ezt nem mindegyiknél alkalmaztam, csak azoknál, amin látszólag sok fölös festékanyag maradt. Amiket nem mostam így, erősebb színű lett. (Amúgy a legjobban a türkiz és a ciklámen engedte a színét. ) /És vigyázat: ne használjunk több port egyszerre, mert a szemcsék észrevétlenül is a kezünkön, ruhánkon maradnak, és ha az épp festett anyagra kerülnek, nem feltétlenül oldódnak fel! /

Ezek után ecetes víben áztattam 5 percig, ez fixálja a színt (és tényleg így van). Még egy öblítés, százárítás, és a vasalás a vége.
Összesen 21 szín lett a végén, amiből csak 3 olyan van, szerintem halovány. Holnap, ha lesz fény, fotózok majd szépet is. Így is elég jól látszanak a színek, de lehet ez még jobb is.
És írnék még a piszkos anyagiakról: A színre festett anyagok métere általában 900 és 1400 ft között mozog. (Én ilyen árakon találtam...) A 10+3 méter molínó és a szállítás 4500 Ft volt, és a festékért öszesen 2000 Ft-ot fizetek (Kenderkócból 110 ft/db). Tehát 13 méter anyagot kihozunk 6500 ft-ból, ami kb. a fele a bolti áraknak. Jó itt most lehet mondani, hogy sok vele a munka: igen, de élvezet és jót tesz a kéznek (hetek óta először nincs kirepedezve a kezem a szárazságtól! /De azért nem árt kesztyűt használni, mert fog!!!/)
Nekem nagyon tetszett a délelőtt, érdekes és jó élmény várni, hogy mi lesz az anyagból. Érdemes kipróbálni!

2009. november 11., szerda

És akkor most jöjjön a folytatás:
Van egy kedves megrendelőm, akinek elég konkrét elképzelése volt, hogy milyen tolltartót szeretne, csak az anyagokat kellett egyeztetni. Az ihlet egy régebbi tolltartóm volt és egy másik neszeszerem:



Tűrkizkék a kord és világos-arany a szalag. A pamutvászonban ezek a színek szerepelnek, és van még benne zöld is. Holnap valószínűleg kerül rá egy ilyen gomb is.
Még ennek lesz folytatása, mert két variáns van, de eddig csak az egyik készült el.
Reggel már írtam, hogy készül még bőr/farkasfog valami... Hát ez lett belőle:





(...és itt megint magyarázkodom a ciklámen gomb miatt: van az anyagban ciklámen, e nem jön ki a fotón! :( ) Egy neszeszer és egy kulcstartó készült belőle, és nagyon valószínű, hogy max. még egy ilyen lesz, de több nem hiszem, mert fogy az anyag. :(


Julcsinál jött egy kérdés: hogyan tároljuk a szalagokat?
Én elég sok szalagot használok, és rengeteg színben, formában, fajtában. Tavaly, amikor már annyira összagyűltek arra gondoltam, hogy felszeletelt papírtörlő gurigára, vagy wc papír gurigára. Ez egy ideig működött is, aztán egyre több lett belőlük és kezdtek sok dobozt elfoglalni. Majd az ikejában megláttam a 300 ft-os rendszerező dobozokat. Na ez egy jó dolog! Minden sorban van, ami meg kicsi, mehet az akasztóra. Nem gombostűzöm őket, mert az lyukaszt és nem tekerem őket laposra, mertaz meg megtöri a szalagot. Nálam most így vannak rendszerezve a kiegészítők egy része:



És még egy jó tapasztalatot megosztanék veletek: Rendeltem a Kenderkóctól textilfestéket. Már régen csináltam ilyeneket, de mostanában ismét szeretnék anyagokat festeni. Vannak jó ötletek, amiket kipróbálnék. Szóval tegnap rendeltem meg neten a színeket, és ma már hozta is a postás. Ráadásul ajándékot is kaptam és az egész csomagolás, tálalás olyan barátságos, hogy akármi történik, több dolgot fogok még rendelni! Tetszenek a gyapjak, a fapácok, a bőrfestékek! De ez még a jövő!

Ma még mindig ez a taknyos idő hat rám! Nem szeretem a nyákos időt, de már nagyon kikívánkozik pár dolog napok óta! Úgyhogy nekileselkedtem és elkezdtem, aztán a kezem már dolgozott is. (nomeg a varrógép, és tudni kell, hogy soha ilyen finnyás még nem volt, mint ma..... Lehet, hogy neki is sok a ködből??)
Szóva ezek készültek, így reggel:


Most lehet nem érteni az arany színű kulcstartó szalagot.... Azért lett arany, mert az anyag mintájában is van aranya, csak nem tudok elég jól fotózni.
/És most elhatároztam: mivel annyit panaszkodom, hogy nem tudok fotózni, a közeljövőben rászánok egy kis időt és megtanulom, hogy hogyan lehet szép képeket készíteni a csodamasinámmal. A lámpa már folyamatban van, csak kérdés, mikor lesz meg végre.../

Délután még lesz folytatás!

2009. november 9., hétfő

Egy kis jókedv és hozzáállás a naphoz, ezen a ratyi reggelen: (nálunk olyan köd van, hogy kettőig nem látni, és a sötétség is már-már esti..... Nehogymár reggel 8-9 körül villanyat kelljen kapcsolni, hogy lássak! Gyűlölöm a rosszidőt! )



A másik, amit még mutatni szeretnék nem mindenkinek fog tetszeni. (Gyenge idegzetűek ne nézzék meg!) Múltkor egyik barátnőmmel beszélgettünk az inspirációkról, és hogy kinek milyen zene tetszik.
A helyzet az, hogy nekem elég vegyes a zenei ízlésem. Evvel sok esetben meg is lepek embereket. Nagyon érdekes, hogy amikor szép, és kifejezetten szép dolgokat akarok csinálni, azok ilyenkre mennek a legjobban:




Most egy kicsit bánatosan írok, szomorkodom!
Férjecském Berlinben van egy hétig, ami már önmagában sírni való dolog. Ráadásul úgy van Berlinben, hogy ünnepelheti a nagy tömegekkel a berlini fal lebontásának 20. évfordulóját. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen élményekkel tér haza, mert legszívsebben azonnal odarepülnék hozzá, hogy vele együtt én is "részese lehessek a történelemnek". Nem tud mesélni , mert valami bugyuta oknál fogva nem tudunk beszélni egymással telefonon. Ilyen még nem volt, pedig már sokkal messzebb is volt...
Szóval két napja kettesben vagyunk Grétával és egyenlőre nagyon jól érezzük magunkat. És édes, mert az eddigiekkel ellentétben kicsit lehet ilyenkor beszélni Apáról. Este mondjuk van egy pici sírás, de hamar megnyugszik.
Tegnap ahogy Grétával pakolásztuk az anyagokat sorba, segített nekem válogatni. Reggelre már tudtam, hogy mi készül belőlük:


(jajj, azt hittem sokkal világosabb a kép....:( )


Sajnos nagyon rosszul tudok a lakásban fotózni, kevés a fény és ha vakuzok, akkor a színe lesz nagyon más. Jajj, most megint nagyon szomorkodom, mert nem adja a színeket visszaa így sem a kép! :(
A takarót 11x11 es négyzetekből varrtam, és van benne egy fehér csík, amibe bele lehet hímezni a kis tulajdonosa nevét. Mostanában ez a mániám. Legyen minden névreszóló, személyre szabott. A hátlap pedig rózsaszín polár, hogy jó puha legyen. Kislányoknak szántam, de szerintem nem lett nagyon habos-babos. Rózsaszín farkasfog és Hópihés díszítőöltés teszi kedvesebbé. Jó volt készíteni!
Amikor készen lettem vele, nézegettem az anyagokat és eszembe jutott, hogy vettem a múltkor fehér műbőrt és milyen jól mutatna a hóemberes Riley Blake anyagokkal. Így gyorsan készítettem egy neszeszert is. Szerintem aranyos lett, és Grétának is nagyon tetszik. Már telepakolta kicsi vonatokkal..... A takaró és a naeszi megtalálható itt!

És ez most Apának szól (ha már nem tudunk beszélni, remélem ránéz este a blogomra...):
Hétvégén Gréta nagyon ügyes kislány volt: segített ebédet csinálni. Főztünk sóskát és sütöttünk sonkás-sajtos sütit. Igaz nem lett olyan jó, mint múltkor, de megettük. És fotóztunk is párat:


2009. november 7., szombat

Na ezt nézzétek:



Ugye milyen jó lenne, ha nálunk is lehetne ilyeneket szerezni? Én tuti nap, mint nap ott lebzselnék, ahol ezeket árulják, mert imádom a szép szalagokat!

2009. november 5., csütörtök

Ez a bejegyzés talán hasznos lehet, azoknak, akik nem tudják, hogyan lehetne youtube-ról videót feltölteni a blogra! Nekem a férjem mutatta meg, mivel többszörös átolvasásra sem érettem meg máshol. Hátha érthető:
1. A youtube-on a videónál meg kell keresni az "Embed" linket. Kijelölni az egész sort........ (ctrl+insert)
Itt található:


2. Aztán a blogbejegyzésnél a HTML szerkesztésre kattintani, majd bemásolni (shift+insert)!
Néha van, hogy nem engedélyezett a másolás, akkor az van a sor helyén, hogy: "Embedding disabled by request".
És akkor a teljesség kedvéért a mai kedvenc:

2009. november 4., szerda

Megint zene! Nekem nagyon tetszik.

A már ismert színvilággal készült ez az Adventi naptár. Vidám, színes és nagyon tarka lett.
Még nem mutattam meg Grétának, mert ő is kap majd hasonlót.
Gombok, filc virág, filc fenyőfa, rojt és farkasfog díszíti.
Az alján lévő filc dísz még nincs felvarrva, mert várja, hogy gazdája nevét ráhímezzem.









És nem csak ez készült ma. Egy kedves megrendelőm kérésére készítettem egy krétatartót. A kérés csak annyi volt, hogy a következő színekből álljon: világoskék, rózsaszín, lila, bordó, fehér. Egy két és fél éves kicsi lánykának lesz ajándék.

2009. november 3., kedd

Nagyon tetszik ez a zene, de fogalmam sincs, hogy hogyan kell ide varázsolni klippet.
Volt ám a hétvégén riadalom: NEM VOLT NET!
Kb. olyan elveszettnek éreztem magam, mintha egyszáll semmiben tettek volna ki a hegy közepére.
Gondoltam, akkor addig intézem az Apeh dolgaimat: nem tudom az ügyfélszolgálatot elérni, mert nincs net. Jó, akkor zenélhet a férjem. De nem tud, mert nincs net.
Függőség ez a javából! De jó vagy rossz? Mert mindenképpen jó, ha van, mert könnyebb az ügyintézés, gyorsabban mennek az üzleti dolgok, és néha még az embereket is könnyebb elérni így, mint telefonon. Ugyanakkor nagyon rossz, mert valahogy elszakít a "valós világtól". Fogalmam sincs, hogy hogyan kéne ügyeket intézni a bankban, vagy az Apehnél. Megy minden magától itthonról, mindaddig, amíg nincs net.
Azért azt hozzá kell tennem, hogy Mi voltunk a buták, csúsztunk egy számlával pár napot. Erre November 1-jén kapcsolják ki, amikor elvileg senki nem is dolgozik.
Ügyfélszolgálaton mondják, hogy mostmár 2-3 napos csúszás is kikapcsolással jár!!! Máskor jobban figyelünk!


Megtörtént szombaton a Windows 7 termékbejelentő a Sportarénában. Ha jól halottam, akkor 13 ezer ember volt kíváncsi a Budapest Game Show-val egybekötött rendezvényre. (Itt most el lehet dönteni, hogy mennyien lehettek kíváncsiak a 7-esre, és mennyien a játékokra. Nekem úgy tűnt inkább a játékok húzták a dolgot. ELÉG SZOMORÚ!!! )
Jó volt az esemény (bár a magam pesszimizmusával hozzáteszem, hogy jobb is lehetett volna - de elfogult vagyok) és gondoltak a gyerkőcökre is. Volt egyszervolt.hu, játékkamion, legóasztalok (Gréta legnagyobb örömére) és rajzasztalok. Igaz nem voltunk ott sokáig, de láthattam pár igazán érdekes dolgot. A CSI sorozatokban már látott érintőképernyős fekvő monitort, fantasztikus rajzpadokat, és olyan netbookokat és laptopokat, amiket még én is szívesen használnék, holott én nem szeretek cipekedni!

A rendezvényt követően elmentünk a Nagyihoz. Már elkezdtük a karácsonyi készülődést játék téren (persze-persze lehetne varrni neki sok dolgot, de fa vonatot sajnos nem tudok!). Az az elmúlt 3 karácsony tapasztalata, hogy november végén és decemberben már tilos vásárolni játékot. Lehetetlennek hangzik, de tényleg az van, hogy minden, ami gyerekkel kapcsolatos, drágább lesz hirtelen. Az első karácsonyára egy zenélő kutyust szerettünk volna, és láttunk is 12 ezerért, de drágának találtuk és azt beszéltük, hogy karácsonyra megkapja. Hát karácsonykor már 15 ezer volt. Nagyira bíztuk a dolgot és ő talált 8-ért egyet.
Idén már túl vagyunk a nagyján, mivel vonat volt az igény. (Grétából tuti masiniszta lesz!) A tescóban van tescós fa vonat készlet, 100 darabos 6 ezerért. És jó. Nagyi szerint a következő hetekben leértékelik a többi csomagot is, úgyhogy lehet, hogy 1, max. 2 még beleférhet. Amúgy utálom a Tescót, de 2 dolog miatt érdemes oda járni: a favonatért és a gyerekruhákért.