2009. február 27., péntek


A nagy takaró
Már december előtt eldöntöttem, hogy a nagymamámnak takarót fogok varrni karácsonyra. A párnához, amit a 80. születésnapjára készítettem volna.
Hát a karácsonyi zavar miatt sajnos nem sikerült a tervem. Most van időm és ezt arra szánom, hogy ez a takaró olyan legyen, amit megálmodtam.
A célom az lenne, hogy olyan képekből rakjam össze, ami emlékeszteti a Mamát arra, hogy milyen csodálatos emlékeket köszönhetek neki. Összesen 15 blokkból fog állni, melyből 7 lesz kép, a többinek a sorsát még nem döntöttem el.
Az első 3 alapja már készen van de rengeteg hímezni való van rajta. Nagy izgalommal készítem, mert minden alkalommal, amikor csinálok rajta valamit elöntenek az emlékek, a jó érzések!
Történeteket akkor szeretnék hozzá írni, amikor már az egyes képek teljesen készen vannak!



2009. február 24., kedd

Gyerekszobák......
Itt találtam a kérdést: Milyen is lenne egy gyerekszoba nálam, ha nem lennének korlátok?
Először is el kell mondanom magamról, hogy nagyon szigorú anya vagyok! Néha talán túlzottan is, de mindemellett nagyon szeretem a kislányomat.
Nekünk pont úgy jött ki, hogy előbb lett a gyerkőc és utána a nagy lakásvásárlás (amit már többször is megbántunk!!). Legfontosabb szempont az volt, hogy a gyerekszoba világos és kényelmesen nagy legyen. Tehát nem a lakáshoz igazítottuk a gyerekszobát, hanem pont fordítva. Jobban mondva a gyerekhez igazítottuk a lakást. (Legalábbis amennyire ezt a lehetőségek engedték!)
A fő funkcuója a gyerekszobának, hogy legyen otthon egy hely, ahol a gyerek élheti a magánéletét, játszhat, de lenyugodhat, mert ismerős és barátságos környezetben van. Nem fél, nem szorong, de nem érez késztetést arra, hogy "felpörögve" fel-alá futkosson örömében vagy izgalmában. (Szerintem ezek a tevékenységek is valminek a hiányából adódnak!)
Amikor arról volt szó, hogy gyerekszobát kell tervezni, a következőket vettem számításba:
  • Az ablakok mérete: ami nálunk nagyon hangsúlyos kérdés, mivel a 4 falból egyet teljesen ablak fed. A kilátásunk csodás, de lehetne jobb is, ha nem lenne a teraszunknak otromba korlátja. Amint nagyobb lesz Gréta, kap egy padot. Egy, amolyan amerikai típusút, szivaccsal meg párnákkal, hogy túllásson a korláton.
  • A színek: nyugtató, de izgalmas és igazítható színekre festettük a szobáját: halványzöldek a falak és fényvisszaverő (állítólag!) sárga a plafon! Szerintem nem jó ha nagyon élénkek a színek, ha zavarosak, mert felizgatja a gyerkőcöt. És lehet, hogy igaza van a Feng shui-soknak a fehér színnel kapcsolatban. hiszen minden szín fehérrel érvényesül igazán.
  • A bútorokból nem engedtem: Jó minőségű fa bútorok, amik nem csak a kisgyerek korban szolgálnak ki. Szeretem a praktikus dolgokat, hiszen a gyerkőc életében is az állandóság a legfontosabb, mivel az ő értelmezésében ez a biztonság.
  • Minták: Nagyon utálom a kész, előre megvásárolható, egyszerű dolgokat (Micimackó, Csőrike s társaik). Azért egyszerűek, mert már ki vanak találva és nem kell hozzá semmi fantázia. Persze az is igaz, hogy a Földön élő legtöbb embernek nincs fantáziája, nekik kell a készen előállított csoda! (most nagyon nagyképű voltam: BOCSÁNAT!!!)

Minket a visszafogottság jellemez: nem építtetek bungallót a szobájába, mert azt gondolom, hogy ezt az élményt a szabadban kell megélnie. Magyarázat: Ha odabent is bármit megtehet, akkor azt meg is teszi - ergo- minden a feje tetejére áll, hiszen az nem temészetes, hogy a szobában másszunk fára,- a fa kint van az udvaron. Ugyanez az autó alakú ággyal és a többiekkel. Ellenben lehet falra festeni bármit, ami a természetre emlékesztet, de ne legyen dzsungel, hiszen akkor megint más élményt kap a gyerek. A túl zsúfoltsághoz ér a dolog, ami ingerültté teszi.

Szeretek foglalkozni vele, szeretek járkálni vele a szabadban és nagyon szeretem azt, amikor este leül a szobájában a kis asztalkájához és egyedül csendben, elgondolkodva játszik negyed órát.
Persze nem azt mondom, hogy mindenkinek csak ez jó, de az én "Elveimnek " ez az irány felel meg.
És a képek amiket néhol túlzásnak érzek, de tetszenek! (Ja és még valami: a legtöbb szép dolgot szerintem nem a gyerekeknek, hanem a szépre vágyó szülőknek gyártják, hogy megvegyék. És meg is veszik. A nagy gyárak már tudják: a szülők szívéhez a gyereken keresztül vezet az út! Szó szerint KERESZTÜL!!!)


2009. február 22., vasárnap

Piffffff:
Idinél jelentkeztem, és én is várom a jelentkezőket!!! 1 éven belül kapom a meglepit és 1 éven belül küldöm annak, aki jelentkezik!!!
Segítséget kérnék!
Én nagyon szeretnék tanácsot kérni a blogbajokon, de fogalmam sincs, hogyan kell ! kinél kell jelentkezni, hogy fel legyek véve én is a listába?
Már nagyon szeretnék változtatni a blogogmon, de nem merek, mert félek, hogy valamit rosszul csinálok!

A másik: Idi-nél láttam, hogy milyen ügyesen felpakolgatta a kedvenc oldalait, képtárait: Egy részét sikerült nekem is kitennem a kedvenc oldalaimnak: használjátok egészséggel! Én rengeteg ötletet merítek ezekből! Jó nézelődést!

2009. február 20., péntek

Akkor a sorozatokról egy kicsit:
Van egy pár, amit nagyon szeretek! Igazából azt nem szeretem hogy, hetente van 1 óra, amit rájuk kell szánni, mert mi van ha éppen nem érek rá?! Így sokszor van olyan, hogy később nézem meg egyben őket! DE a lényeg az, hogy nézem és figyelem őket, mivel elég kíváncsivá tettek! Persze itt most van egy kis ellenérzés is bennem, miért is fordítom erre az időm? A nemlétező felszabadító alvás helyett: Úgysem tudok elaludni 11-12 előtt, mert a szomszédok ritmusa elég más, és papír vékony a panel köztünk! Inkább filmezek! Az a legszomorúbb este, amikor nincs mit nézni! És a varrásra, világosságra általában Gréta felkel: tehát valami sötétben végezhet, csendes elfoglaltságra van szükség! (Most magyarázkodom???)
Kedvencem a NIP/ Tuck:
Elég perverz, beteges és mulattató! Nem szabad komolyan venni, az a titka és akkor tényleg élvezhető! Szuper képeket, jeleneteket és színészeket hoztak össze. A 4. évad után nekem már egy kicsit erőltetett, de ettől is el lehet vonatkoztatni..... hiszen sorozat! Talán az tetszik benne, hogy az életszerű dolgokat fricskaként löki az arcunkba. Kell néha a felismerés, de utána kell a lenyugvás is!!! Ilyenkor általában varrok: csendben, kreatívan! És benne van a magyarázat is, hogy, miért nem szeretem a macikat!!!
DR.House:
Az elején meghökkentett, szerettem, izgalmas volt, de mostanában már......hmmmmmmm. Várom a következő évadot, hogy feldobják-e! Tetszik a karakter, és nagyon egyezik a pesszimizmusa/optimizmusa az enyémmel. A szkepticizmusról nem is beszélve! Talán ezért tetszett meg az egész: mintha magamat hallanám néha!
Nemrég hallottam, hogy a következő évadban a személyisége megváltozik: lehet, hogy énekkor abbahagyom!
Lost:
A legizgibb! Szabályosan ideges vagyok mindegyik végén, hogy, hogyan képesek így abbahagyni: és én szeretem ezt az érzést! Kifelyezetten jó benne, hogy sosem lehet tudni, hogy mi jöhet még..... Fantáziában nem volt szegény a kitalálója! Kellőképpen változatosak a személyiségek, ami még izgibé teszi a dolgot! Kaotikusnak tűnik, de ha az ember egy részt sem, hagy ki, akkor beleeshet a nagy hibába: összefüggéseket keres!
Heroes:
Tökéletes, hogy ennyire nem reális, és jó a színészválogatás is! Jók az események, jók a vonalak, amiket bejárnak! Az egész ténylegesen egy képregényhez hasonlít! Én azokat is szeretem! (Batman, a favorit--- mindegyik film zseniális! ) Nagyon jó, hogy mindenkinek más képessége van. Mi lenne, ha mindekinek lenne valami különcsége? Annyira érdekelne, hogy ki mit szeretne!

Szóval ezek lennének, amiket tényleg szeretek és nézek, de ezken kívül van még egy pár, ami elég izgi: Szökés, Született Feleségek (bár ez hangulatfüggő!), Dexter (nagyon beteg az elképzelés!).

2009. február 18., szerda

Hó, hó, hó .... és hó mindenhol!
Na jó, erről már mindenki beszámolt, szóval nem újdonság, hogy a várva várt tavasz elcsúszik, ahhoz képest, amit én önzően reméltem! De még most is remélek!
Mondjuk tegnap rendesen kihasználtuk a havat és szánkóztunk is Grétával! Nagyon boldog volt a kisasszony, hogy egész közelről is megismerhette a nagy fehérséget! Volt botlás is, hóemberezés is, meg jégcsaptörés is! SZUPI!!!!
Erre én ma kimerítettem a bennem lévő tavaszt: Táskát varrtam! Az egyiket már napokkal ezelőtt elkezdtem, de csak ma fejeztem be, a tojásos viszont mai szerzemény! Azt hiszem sok ilyen fog még készülni!

2009. február 12., csütörtök

És készen lett!
Farsang lesz holnap a bölcsiben! Már nagyon várom, mert nem tudom mennyire fogja élvezni. Nagyon tetszik neki a táncolás a jelmezekben, de egy kicsit félek, hogy megijed majd a többiek furcsaságaitól. Bár a kérés konkrétan az volt, hogy ne vigyük túlzásba, hiszen kicsikről van szó!
Hát remélem, hogy nem estem túlzásokba:
A felső egy régi body, amit már nem használunk:



A minták egy régi anyagból vannak kivágva, majd fellvarrtam őket filcre, és díszítettem gyöngyökkel és kis kolomppal, hogy csilingeljen! A vállán a két nagyobb folt tartja a hátán lévő palástot! Azt is díszítettem egy kicsit gyöngyökkel és anyagdarabokkal.

Hátulról:

Tartozik hozzá egy hajcsatt is:


És ilyen a tulajdonossal:

2009. február 11., szerda

No, most van mit mesélnem!

Először is nagyon beteg a férjem, amire eddig még nem nagyon volt példa ilyen szinten. A múltkori vírusra még jött valami baktérium fertőzés is, és már napok óta magas lázzal fekszik itthon. Nálunk ez hatalmas szó, mert még betegen is jár dolgozni. Olyan szerencsés helyzetben van, hogy van egy egészségügyi szolgáltató, (amit a munkahelye fizet) ami kivizsgálja a hasonló helyzetekben. Most először igénybe vettük ezt a szolgáltatást, mert nagyon nem vagyunk megelégedve a helyi orvosokkal. Azt kell mondanom, hogy végre valami áttörés történt:i gaz, hogy most az orvosságoktól a kínok kínját éli és mozogni is alig bír, de legalább tudjuk, hogy mi a baja, hogy mivel lehet orvosolni, és, hogy van olyan ember, (vagy ha jobban tetszik) szervezet, aki azonnal segít ha baj van! Már legalább bízni tudok, hogy meggyógyul az egész család és kikecmergünk ebből a borzalomból! (Mindenképpen szeretnék ott lenni a Babás Topiktalin február végén!)
Más:
Grétáéknál farsang lesz, és kéne valami kis jelmez! OK! Arra gondoltam, hogy tündér, vagy valami manó lesz. A szoknyája már meg is van! Pénteken mutatom a folytatást....


És megint más: Vásárolni voltam tegnap (pont azért, hogy hagyjam pihenni Petit). Meseboltban is jártam és megismerkedtem a vízben oldódó vetexel! Amint jobban megismerem, mutatom a képeket. Szereztem táskamerevítőt, amiről azt hittem, hogy merevebb, és kétoldalú ragasztós vetexet. És persze meseszép anyagokat: (na jó, nem a legszebbek, de magyar viszonyokhoz képest elmennek!) - a sötét alsó egy csodaszép lila kord, amit a kőrúti lakásdekoros üzletből szereztem. Kár, hogy nem tudok jó képeket készíteni! :(


És a lakástextilesnél szereztem be ezeket a szépségeket is, amiknek nagy része PISZOK JÓ ÁRON: 400 Ft körül volt!


2009. február 10., kedd

Címkéket szeretnék készíteni! Már lagalább 2 hónapja töröm a fejem, hogy hogyan csináljam. Végüli Cicvarek módszere tetszett a legjobban!
Most még egy kicsit gondolkodom, hogy milyen is legyen a végleges verzió, de ilyesmik jöhetnek szóba:
Clip Art-ok
Sorry, de csak így tudtam képként behelyezni! Amint tudom cserélem és akkor lehet jobban látni a képecskéket!

2009. február 9., hétfő

Nagyon jó dolog történt!
Otthon voltunk Anyuéknál szombaton! És kaptam két nagy dobozt!
Régen a a Mamám a cérnagyárban dolgozott, ahol nagyon sok cérnát sikerült beszereznie. És ő is hasonló vénával rendelkezik, mint Én. Varrt! Rengeteget! Hímzett, horgolt, Gobleinezett, és varrt otthonra is dolgokat a csodálatos táska Singer-rel, azon amin Én is tanultam varrni.
Jó ideje már nem csinál sajnos ilyeneket, és éppen ezért egy csomó dolog megmaradt. Nyers molinó, kongrék több színben, és rengeteg más anyag.
Vannak pamutvásznak, de a többségük szintetikus. Olyanok, amikből az otthonkák készültek. Egyenlőre fogalmam sincs, hogy azokat mire lehet felhasználni, mert valahogy úgy hozta az élet, hogy én csak természetes szálú anyagokkal dolgoztam. (Talán azért, mert minden szintetikus szálra alergiás vagyok.)
Na és itt vannak a csodálatos hímzőfonalak is, amiket megmentett a Mama! Most nagyon boldog vagyok!

És ez a rengeteg szerzemény arra késztetett, hogy a nagy Pax gardróbomba rendet tegyek. 1 méter széles és 60 cm mély! Ebben van az anyagjaim többsége, vagy éppen kisebbsége, mert még a tárolóban van 3 hatalmas doboz. Most, hogy egy kicsit nagyobb rend van így néz ki: (Fényképezéskor pont ki volt véve egy piros doboz, amiben az UFO-k vannak!)
A cérnák között is kénytelen voltam pakolászni:

És persze itt van a nappaliban lévő polc is, itt vannak a mindennap használatos dolgok:

Szóval lenne mit varrni és van is miből gazdálkodni. Szép idő hiányában, már csak az ihletre várok!

2009. február 6., péntek

Ici pici neszeszert készítettem!
Annyira jók ezek az anyagok! Élvezet volt velük dolgozni!
Colette Zippes játékára benevezem a véget! Szerintem egészen jól használható!



Kérlek segítsetek nekem: hol lehet valami érdekes neszeszer vagy tatyó mintát találni, esetlek leírással?

2009. február 4., szerda

Végre van mit mutatnom!
Az új Tilda könyv egere! Nagyon köszönöm Idinek a képeket, mert már nagyon kerestem!
Annak ellenére, hogy féltem tőle, egyszerű volt varrni és nagyon gyorsan készen lehet lenni vele!Igaz van még min javítani, de szerintem nagyon egeres lett!

Nem tudom, hogy mikor tudok legközelebb mutatni valamit, mert sajnos nagyon befészkelte valami magát hozzánk. Kezdődik a harmadik hét betegen! (De legalább ne lenne ilyen szürkeség!!!)