Párizs és a textilvásár

Az, hogy tervezőként az ember Párizsba el akar menni a Premier Visionra, az természetes. Tanulóként már munkás, mert csoportban kell menni, alkalmazkodni mások tempójához igényeihez, amikor amúgy is turbó üzemmódban áll épp a kreativitásom (huhh, ez elég nagyképű volt....).
Végülis sikerült mindent összeszedni és elmenni Párizsba. A vicc az, hogy a feladatunk a suliban egy 100 db-os luxuskollekció tervezése, amihez épp lehet tapasztalatokat gyűjteni Párizsban. Plusz a vásár... És maga a város, ugye.
Nem szeretném a hely csodáját mindenestül ecsetelni- de nagyon nehezen jöttem onnan haza. Van egy varázsa, amit nagyon könnyű megszokni.
És volt egy hatalmas élményem is. Pont a párizsi barátunkkal és testvérével vacsoráztunk egy szicíliai éterremben (ami már önmagában is nagyon jó volt), amikor jött  abarát ötlete, hogy menjünk bringázni. Én meg magassarkúban, egésznapos vásári járkálást követően dagadt lábakkal csak álltam és vigyorogtam, hogy komolyan gondolja-e, vagy inkább menjek végre pihenni. Felpattantunk a bringákra és máris a Szajna parton tekerünk. Majd elkezdett esni az eső, és bejártuk a város szívét. Na ez egy olyan élmény volt, amit nagymamként is örömmel fogok mesélni- merthogy ez egy rejtett álmom volt. Este, bringán, Párizsban.... Fények, eső és magassarkú. Ennél szebben nem lehetett volna összehozni.
Másnap a feladathoz méltóan összeszedtem magam és mentem a feladat teljesítésére: bejárni a luxus boltoka.
Na magáról a luxusról van egy véleményem- már eleve mi számít annak??? mert nekem pl. 1 óra zenehallgatás általában az....- de nagyot nyelve mégis csak megnéztem a Balenciaga üzletét, a Colette-t, a Chanel ékszer üzletét, ahonnan kizavartak- és én ezen teljesen nagy hülyét csinálva magamból kint az ajtó előtt- nevettem. Egyszerűen csak mertem  telefonálni bentről- hogy elhigyje a férjem, hogy ott vagyok, mert soha nem mertem ilyen helyekre bemenni. Bezzeg amikor meg igen- elküldenek. :D

A Premier Visionról fogok írni- lehet, hogy többször is- a másik blogomon. Mert már szükségét éreztem, hogy legyen egy másik hely- ahova a szakmai dolgok kerülnek és ez pedig marad a régi: Ejjkukk blog.

Elmaradt beszámoló a nyár legszebb élményeiről

A nyarat egy út megszervezésével kezdtük, mivel egy jóbarátunknak- aki Párizsban él - volt a születésnapja, és a sokféle nemzetiségű barátot, több országból összeszedni jó kihívás volt neki. Végül egy Nizzától nem messzi kis hegyecskére szervezte a  nyaralást. La Rocquette sur var - Provence keleti részén, Nizzától északra, elképesztő helyen.

Mi, ha lehet, nem repülünk, főleg, ha ilyen jó helyre kell menni- mert már az odaút is csodás. A terv az volt, hogy elmegyünk Velencébe 2 napra, onnan Nizzába, majd visszafelé pár napot Bledben töltünk. 

Velence hatalmas élmény volt- pedig igen sok a negatív hozzáállás a családban az ismeretlentől való félelem miatt. Végül Olaszországban ettük a legjobbakat, ott volt a legnagyobb kirándulásunk, és Velencében a hajókhoz kiülni egy tiramisura valóban egy csodás élmény.

Az út Nizzába kellően kalandosra sikeredett: barátainkat felvettük Milánóban, majd avval a lendülettel el is tévedtünk a városban, mert a telefonunk- amin a Gps segített- lemerült. Van töltőnk, de bekrepált, mi meg egy térkép nélkül a legnagyobb milánói dugóból próbáltunk kikeveredni valami autópályára. Hát sikerült is bejutnunk a Galériába kocsival- amiért már szaladtak is a rendőrök, hogy kitessékeljenek. De legalább láttuk a Galériát- elképesztő szép, meg a Dómot.  2 órás harcihő után sikerült felkeveredni a megfelelő autópályára, és már mentünk is a tenger felé. Oh, már leírni is jó érzés. A magas hegyek közötti kanyargós autópálya, szerintem a világ legyszebb szakasza. És hatalmas szerencsénkre elképesztő nagy vihar volt- így izgalmas is volt, és káprázatosak voltak a hegyek, a kis falvak, ahogy kibukkantak az alagutak után. Majd megláttuk a tengert, és a felette hömpölygő hatalmas viharfelhőt. Életemben nem láttam még olyan izgalmasat és szépet. 2 órával később ár hétágra sütött a nap és megérkeztünk a  megadott helyre, ahol kacifántos módon meg is találtuk a szállásunkat. Mivel nem volt egyértelmű, hogy hol is van a ház, ahova mennünk kellett, simán bementünk a szomszédhoz- hiszen nála is 3 autó állt az udvaron, mint a leírásban. Az idős házaspár rendesen frászt kapott az 5 idegen külföldi hülyétől, akik benyitottak, de kedvesen meghívtak inni egyet. Nagyon drágák voltak.

A nyaralás maga szuper volt- de lehetett volna valami déli tájékhoz illően legalább 40 C. A tengert Gréta életéban először most látta- nagyon oda volt érte, bár a sós víztől rendesen meglepődött. :D - mi meg a hidegtől... :S

Pár nappal később már mentünk is visszafelé, és a tervhez híven Bledben eltölltöttünk 4 napot. Bled egy nyugis hely. Ott lehet pihenni, csendben ellenni.
Nagyon jó nyaralás volt, nagyon jó emberekkel, felejthetetlen élményekkel

 

Oktatás véleményezés

.... és nem az általános iskoláké. Rendben? Az már nagyon más tészta...
Amit én látok, amiben én tevénykedem, az is megér egy reformot- mélyet, gyökereset, alapjaiban újat. És ezt persze már mindenki hallotta: 'Nincs is itthon textilipar- pedig régen nagyon jó volt'. Már a könyökömön jön ki az egész.
Oké. Nincs. És nem is lesz, ha mindenki csak rinyál ezen. És ezt sokan felfedezték pár éve: megindult egy újító generáció a tervezők körében, akik nem csupán mondanak, de tesznek is dolgokat. (...)
Például a mind a MOME-n végeztek, ügyesek, kollekciókban gondolkodnak, bennük van a változtatás szándéka, tudnak intenzív marketinget és sales munkát végezni. És van pár varrónőjük, és vásárolnak pár kereskedőtöl anyagot, meg gombokat, zippeket. (...)
És a piac hirtelen tele lett divattervezőkkel.
Formailag csuda-újítóknak számító fiatal designerek, akik évente 2 szezonnyi kollekcióval kijönnek, amjd pop-up-store-okba bekerülve, ilyen-olyan leértékeléseken el is adnak valamit.
Persze vannak olyanok, akik nem csupán "kicsiben" tevékenykednek, de terjeszkednek külföldre, és nagy ritkán befektetőktől szereznek pénzeket, majd vagy sikerül a remélt sikert elérni, vagy nem.
Ha nem, akkor mi van?
És mi számít sikernek? Mert nálam nem számít sikernek az, ha egy vállalkozás stagnál, vagy eladósodik, vagy csökken a bevétele. De a mostanában folytatott fordított kommunkikáció ide is elért!

A Gombold újra! pályázat teret akart adni, fiatal tervezőknek, hogy lehetőségük legyen a szakmai fejlődésre. Kicsit örültem is, hogy az utolsón már nem pénz nyeremény volt, hanem egyéb- a szakmai előrelépést tényleg megsegítő lehetőségek. Aztán megint előkerült a MOME. Hát mi ez már megint? Valami monopol Gombold Újra?
Ugye 2010-ben  (én úgy emlékszem akkor- merthogy épp felvételiztem...) kivették a támogatást a művészeti szakokról. Oké, nem kell a sok festőművész, nem kell sok bölcs sem. De valamilyen oknál fogva hirtelen jött a Gombold újra, ahol kellően nagy kommunikációval és marketinggel (és ezek pénzügyi vonzataival) felhúzták az iskolát. És MOME diák nyert. Gratulálok neki. Következő évben ismét. Gratulálok- bár nem értem a tetőt... És idén ismét. A paplan. Mi ez ha nem ismételt állami támogatás és ösztöndíj? Csak kicsit másképp. Semmi baj. Már épp kiszaladna a számon, hogy a trafik, a tankönyv, a gyógyszer, a taxi, a foci eseteihez hasonlóan jön egy újabb mutyizás, amikor is hopp! "Olyan intézmények kaphatják meg a címet és az ezzel járó magasabb állami támogatást, amelyek több tudományterületen tudnak felmutatni meghatározó képzési és kutatási eredményeket, és amelyek nagy számú külföldi hallgatót is fogadnak." - én itt nagyon kiemelném a TUDOMÁNYTERÜLET és a KÜLFÖLDI HALGATÓK szavakat.

Tehát! Támogatja a művészeti képzést az állam, ha valaki a MOME-ra jár. Ez nagyon bájos. Csak iszonyatosan haszontalan, de lehet, hogy ezt nem is kell a szemükre vetni. Mondhatnánk azt is, hogy hisznek abban, hogy kikerülhet abból az iskolából pár olyan ember, akik majd netán, véletlenül valamilyen oknál fogva teljesítik  majd a kormány 2010-es ígéretét, miszerint 1 milló új munkahely teremtődik? Nem hinném. Méghozzá azért nem, mert nem dolgoztam együtt még olyan ottani diákkal, aki komolyan vett volna bármiféle gazdasági tevékenységet. Nagyon elégedettek a formavilággal, amiben élnek és az nem más, mint egy nagy O betű, amiben csak körbe-körbe lehet szaladgálni.
Oh! Hát elnézést kérek eme kifakadásért. De ismerek pár valóban szakembert és pár valóban szakmáját komolyan vevő textilipari emberkét, akik akár ingyen is vállalnak munkát- csak legyen a szakmának egy új hulláma, ami nem áll meg néhány divattervező kiképzésén.