Sok minden...

Ahhoz képes, hogy mennyit írok és mutatok egészen sok mindent készítek , csak valahogy a fényképezés állapotáig nem jutnak el. Viszont tegnap már szemfülesebb voltam. Készült egy kis takaró, egy tündérbabának, aki már nem is olyan kicsi. Ajándék lesz és remélem elnyeri a kisasszony tetszését. :D

Változóban van az életünk mostanság. A családunkból az utóbbi időben mindenki új helyre került. A szüleink, a testvéreink, Gréta összes unokatestvére. Egy ideig csak arra figyeltünk, hogy az Ő életük könnyebb legyen, jobban viseljék a változásokat, de kicsit elfelejtettük, hogy ez mit jelent nekünk. Felnőtt létünkre mi is elfáradtunk és nyűgösebbek vagyunk, és bizony Gréta is elég nyugtalan. Ráadásul az oviban is egyre több gondot vélek felfedezni.
Az év eleje óta már a 4. óvónéni fordul meg a csoportban, aminek 34 fő a létszáma. Jelenleg 2 óvónéni van, és az egyik csak májusig van szerződve. Hogy mi lesz később, azt nem tudom, de ennyi gyerek mellett az óvónéniket is megértem, ha túlterheltek. A gyerekek is azok. Mostmár minden napra jut olyan esemény, ami miatt idegesek vagyunk (Gréta kiesett a hintából, másnap a mókuskerék odacsípte a kezét, következő nap a két ügyeletes óvónéni nem tudta megmondani, hogy hol van a gyerek az ovi területén- ráadásul simán rám akartak sózni egy másik gyereket, mondván, hogy a hintán ülő gyerek szerintük a Gréta..... Nem egy 2 évvel idősebb fekete hajú kislány....Dehogy. ) Sorolhatnám a bosszantó és mérgesedő példákat , de elég sok van.
És bizony megváltozott a kislányom. Fél egyedül kimenni a konyhába vagy a fürdőszobába, ha velünk van, akkor nagyon igényli, hogy igazán a közelünkben legyen, és nem játszik. Szerintem ez a leg szembetűnőbb: egyáltalán nem játszik saját játékot, csak és kizárólag velünk. Ha épp mosogatok, vagy takarítok, akkor leül a kanapéra és vár.... Nekem ez ijesztő.
Aztán tegnap reggel bevittük Grétát és az összevont csoportokban egy másik óvónéni vette át. Nálunk szokás, hogy 3-4 alkalommal visszafordulunk és puszikat adunk egymásnak- de ez nem a hiszti, hogy maradjunk, vagy velünk jönne. Ez csak a búcsú. Óvónéni megunta, elkapta a kezét és berángatta a csoportba. Én úgy meglepődtem, hogy szólni sem bírtam, mire az ajtó fel menet utánunk jött és közölte, hogy majd abbahagyja a sírást, nem kell aggódnunk. Én leblokkoltam és nem mondtam semmit..... Pedig kellett volna. Hogy jön ahhoz, hogy így bánjon egy számára idegen kisgyerekkel, az én kislányommal? És most nem tudom mit tegyek- de nem azt érzem, hogy szó nélkül kéne hagynom a dolgot. Másoknál is van ilyen? Normális, hogy egy óvodában ilyen dolgok történnek?