Lila Tueller

Nekem ő az egyik legkedvesebb tervezőm! Nagyon szeretem a romantikus, de játékos anyagait! Elképesztő jókedvőek. Az Éden és a Santorini kollekcióival vett meg engem. Itthon már többeknél láttam ezekből az anyagokből, úgyhogy nem ismeretlen.
És itt egy újabb: az Isabella.
Most lehet a blogján nyerni belőle, ha valaki szeretné.

éééééés:

A nagyon fársztó napunk után Gréta vacsora közben kidőlt a sorból, annak ellenére, hogy nagyon tetszett neki az ötlet, hogy valami fontosat csinálhat: HÚZHAT! És húzott helyette az Apjuk. (Igaz már épp alváshoz készülve, de még volt benne ennyi kitartás!)
Képek (hogy hitelesnek látszódjék a dolog):

Szóval kedves Bernadett, kérlek írj nekem egy címet!

Játék!

Nagy örömömben arra gondoltam, hogy egy nyakláncot nyerhet tőlem valaki.
Méghozzá oly módon, hogy bejegyzést hagy itt. Aki itt is és a facebookon is jelentkezik duplán nevez. És aki a blogján kiteszi a képet, az kétszer kerül a listába. Tehát lehet 3-szoros is az esély.
Hogy mit is lehet tudni a nyakláncról? Elsősorban azt, hogy ez a második darabja a tavaszi nyakékeknek, és igen, most már nemcsak rózsákkal díszítem őket, hanem édes antikolt bronz alkatrészekkel is.
Ez az első romantikus darab a varrás jegyében készült, és picuri varrott rózsái másfél centisek.
Sorsolás pénteken lesz, mondjuk este 21 óra körül.
Hajrá!

Tavaszt várunk!

...de csak várjuk, mert egyenlőre próbálunk kigyógyulni a tipikus januári vírusokból. De ez jó is, hiszen az ápolás és filmnézés közben egész jól lehet varrni a rózsácskákat.
Hogy teljes legyen az összhang megérkezett egy adag ékszer kiegészítő, amivel érdekesebb nyakláncokat tudok készíteni. Remélem tetszenek majd.
Íme, az első, még különösebb kiegészítők nélkül.

Lecsapható, ha valakinek tetszik!

Miért is szeretjük a Gorillazt?

Ezért:

És a többit nem tudom beágyazni...... De tessék:
http://www.youtube.com/watch?v=G-AhYnjKEzs

....mit hova, kinek mit......

Mostanában ez a jellemző az életemre.
Először is, annak ellenére, hogy látszólag evvel ellentétes terveink, terveim vannak, díszítem a lakást és próbálok valami kis ideális szigetet készíteni magunknak. Eddig nehezen ment, sok volt a korlát, és itt nem elsősorban anyagi természetű korlátokra gondolok. Inkább valami nem tudott kibújni. Nyomasztott és évekig elzárt.
Ennek vége. És nem azért mert én most így döntöttem, hanem egyszer csak azon vettem észre magam, hogy teljesen más út, más irány teljesedik ki előttem. Ezt fel kellett ismerni, de ennek a dolognak van egy másik oldala is.
Erről már írtam korábban: az én (és gondolom ez a legtöbbeknél így van...) igazi énem a gyerekkoromban keresendő. Most, hogy a házunk eladásra került igen sokat foglalkozom a kérdéssel....
A hétvégén a testvéremmel és a gyerekeinkkel (na, ezt nagyon jó volt most így leírni! :P) elmentünk a szülői házba, hogy összeszedjük a cuccunkat és elrendezzük az "örökségünket".
Az nem csoda, hogy egy-egy tárgy nem mindenkinek jelenti ugyanazt.... De a tolerancia elvárt: nem lehet "csak úgy" kidobni valamit!
/Itt most meg kell jegyeznem, hogy terápiás jelleggel Janikovszky Évának a Mosolyogni tessék! könyvét olvasom. Nagyon kedves kis elmélkedést írt a gyűjtögetés témakörében, amit teljesen magaménak tudok érezni./
Meglettek a régen látott fémtálak, a csorba bögrém, az ibolyás porceláncsésze, de megtaláltam azt a pillantást, amit 20 éve hiányolok. Megnyugtatott. Nem vagyok egyedül: nemcsak nekem fáj a szétosztás. A darabolás.
Szóval onnan hazatérve még keresik helyüket a családi kincsek, amik mások szemében semmit nem érnek, nekem meg minden jóérzésem alapjai.

Közben az új családom, a A CSALÁDOM OTTHONA is alakul: volt Gréta szoba tapétázása (félig és kicsit mókásan, de édesen......) és megjöttek az anyagim is.... (Igaz van még egy feladásra váró csomag Amerikában, ami nem tudom mire vár...........)

Most a terasz van terítéken. Mivel nyáron ez majdnem egy külön szoba, nem hanyagolható. Folytatom a színkavalkádot, és falakról még nem is meséltem..... Remélem lesz benne egy hozzáértő segítőm... :D
És még egy lezáratlan dolgom volt. Soha nem rendeltem még anyagot a távol-keletről. Ezt még ki kellett próbálnom. És meg is jött:
Ezek már nem közönségnek készülnek: csak nekünk.

:D Végre, kiút!

Nagyon utálom ám a telet ilyenkor, januárban! Egyszerűen elegem van a betegségekből, a hidegből, a távfűtésből és a bezártságból, a politikából, a szürkeségből.
De ma jó helyen voltam....
Régóta gondolkodom a továbbtanuláson és ha nem lett volna a felújítás, akkor már főiskolás is lennék, de milyen jó, hogy nem úgy hozta az élet!
Mert van az, hogy egyszerűen minden úgy történik, ahogy történnie kell!
Ilyen ez a suli kérdés is. Az már évek óta nem kérdés, hogy milyen irányba kell továbbtanulnom: nekem a textilipar jó. De az itthon nincs! És ez a nagy galiba! Nem lehet olyan helyen tanulni, ahol nincs szakoktató szakemberek és piac.
És azt kell mondanom, hogy nagyon szerencsés vagyok:
Ki kellett várni a soromat! Elmehetek oda, ahol van ipar is és oktatás is!
Még van pár körünk ami beüthet: és ahogy azt már megszoktuk be is üt!- de megyek a divat fővárosába. Itthon van még egy kis tanulnivaló (főleg francia az egész családnak!), de utána irány oda, ahova már nagyon régóta vágyódom!
/Most egy kicsit úgy érzem, hogy bilibe lóg a kezem, de nem csak én tartom reálisnak a váltást, hanem a család másik fele is!/

És közben más váltás is történt: Ejjkukk megszűnt a meskán! És én ennek örülök. De van egy csomó minden, ami még megmaradt..... Na azok nemsokára kiosztódnak.
2 hét múlva ismét munka lesz... Kicsit más, de remélem fog tetszeni. (És továbbra sem a meskán!)

Szobameleg...

Jó évet kívánok mindenkinek! Jobbat, mint a tavalyi volt. Mert ha jól látom, akkor a 2010-es év leginkább a csalódásokról és gondokról szólt.
Nem igazán szeretném értékelni az én elmúlt évemet, különösebb értékelni való nincs benne: eltelt ugyanúgy, mint az eddigiek. Kicsit több gubanccal, de nagy örömökkel is, és most a végére talán elmondhatom, hogy elért minket valami kiegyensúlyozottság. Jó együtt, nincsenek egymással gondjaink.
De most szobafogság van. Vagyis lakásfogság. Merthogy nem mehetek ki.
Már decembere elején kezdtem örülni, hogy végre van egy jó évünk: még nem kellett meglátogatni az orvosomat a hátammal.
Egészen az első hidegebb napig. Gyorsgyógyítás, majd egy szánkózás és ismét gyógyítás. Gyakorlatilag ha kimozdulok azonnal rájön a gerincem, hogy neki jobb dolga is lehetne valami melegebb déli vidéken. Figyelmezteti a kezemet a lábaimat- szépen sorban. Elmondhatom, hogy az elmúlt hetekben csak akkor voltam levegőn, amikor kimentem, hogy beüljek a kocsiba, és utána spuri a rokonok házába vagy a fedett bevásárlóközpontba.
A varrógépem is téli álmot alszik. Már több, mint 1 hete eltéve várja a jobb időket.
Nem lesz ez így sokáig, ugyanis Amerikából kalandos úton jött anyagim végre megérkeztek. (Egy része..... ) Végre haza fogok dolgozni.
A jövőt illetően vannak terveim: leginkább az, hogy ami idén ilyen-olyan bajoskodás miatt kimaradt, jövőre behozásra kerül. Ezek nem fogadalmak: olyat inkább ár nem csinálok.

És a 2011-es esztendőt sikerült valami nagyon édessel kezdeni. Machinarium nevű játékkal kezdett játszani a férjem...... És én is. Nagyon édes és nagyon szép képekkel és zenékkel teli.
Ugyan az elején egy kicsit lassú, de a közepétől nagyon szép! :D