2010. január 5., kedd

Mese egy álmatlan tündér lánykáról, meg az ő Álommanójáról

A föld derekán, a víz jobb oldalán és a nagy Szikla-hegy bal oldalánál domborodott egy kedves dombocska. Úgy nyíltak rajta a virágok és a gyümölcsfák, minha minden nap a legédesebb nektárból kapak volna, hogy nagyra nőhessenek.
A domb tetején éltek a tündérnépek, akik legjobb szorakozása a virágültetés volt. A virágokat azért ültetgették minden nap szorgosan, hogy nagyra nőjenek és száraik tövében kikeljenek a csupház gombák.
Nagy gombák voltak ezek: amiknek erős és kemény volt a váza. Ezekben laktak az álommanók, akik minden este megköszönték a tündéreknek, hogy nevelgették a virágokat. Gombaházukba elvonulva, összegyűjtött virágporból és csupszilánkból nektárt főztek, ami nagyon hasonlított a mézre, de amikor megkeményedett, porrá lehetett zúzni egy manóvarázslattal. Ebből a porból szórtak a manók minden este a pici tündérek szemére egy kicsit, és ettől álmodott minden tündér csodákat elalvás után.
Álmaikban messzi földeken jártak, mély erdőkben bújócskáztak, pónikon vágtáztak, óriás-szitakötőkön repültek és színes villantásokat kergettek. Olyan jól érezték magukat az éjjeli álmokban, hogy reggelente nagyon sokáig aludtak, és napközben csak az álmokról beszélgettek, nem gondoltak csúnya dolgokra. Soha nem rosszalkodtak, hiszen álmaikban mindent megtehettek.
Egy nyári napon azonban változás történt a dombon: mély barlangot fúrt magának a Hangzaj. Mindig kiabált és ordítozott, hangos dolgokat művelt. Amikor kiálltott a szél elfújta a virágok szírmait, amikor lábával dobbantott és táncolt, megremegett a föld. Félni kezdtek a tündérek, és lassan az elületett virágok is elhervadtak, nem volt többé virágpora a manóknak, amiből álomport készíthettek volna. Teltek múltak a hetek, de Hangzaj nem ment el, hangoskodott tovább és egyre később feküdt le. A tündérek kimerültek a sok álmatlanságtól és elkezdték elfelejteni az álmokat, így az álommanók összeszedték kis batyujukba, amit kellett és csendben elvándoroltak.
A tündérek sokáig nem vették észre, hogy a manók már nincsenek is ott, majd egy hangos reggelen meglátták a csupházgombákat összedőlve.
Nagy keserűség lett urrá rajtuk, sírtak, zokogtak, hangos morajjal szomorkodtak. Olyan hangos volt a zaja a tündérsírásnak, hogy felkeltették Hangzajt, aki szörnyen mérges lett. Ekkor vették észer a tündérek, hogy Hangzaj is tud néha csönben lenni, így elmentek hozzá és megkérték, hogy fejezze be mindennapos dorbézolását, ne hangoskodjon. Elemsélték neki, hogy régebben miképp éltek ők békében a dombon, és mennyire fáj nekik, hogy manók elmentek. Elmondták, hogy a virágok és az álompor mennyire hiányzik nekik, és az, hogy álmaikban milyen csodás helyeken jártak. A mesélés közben Hangzaj teljesen elcsendesedett és szomorkodni kezdett, hogy oktondiságból milyen nagy bajt csinált. Bánta a dolgot és bocsánatot kért. Megígérte, hogy többet nem zajong, nem hangoskodik.
A tündérek hazamentek és elkezdtek reménykedni, hogy visszatérnek a manók és minden úgy lesz, mint régen. Napról -napra egyre jobban vágyakoztak a manók után, de csak nem történt semmi. Így a domb népei elkezdtek úgy élni, mint a Szürke törpék, akik a folyónál laktak. Csendesen, egyhangúan, minden nap csak vizet hordtak egyik helyről a másikra. Vődreik lyukacsosak voltak, de a víz olyan hangtalanul tudott kifolyni belőle, mintha nem is lett volna soha hangja a csobogásnak. Múltak a hetek, a hónapok, az évek és a tündérek lassan elfelejtették a manókat, majd elfelejtették, hogy milyenek is voltak régen.
Az egyik kislány tündér más volt, mint a többiek: szerette a lágy zenéket, a régi meséket és sokat ültetett virágot. Játékaiban messzi földekre repült, hogy csodás lényeket és mesehősöket lásson. Hatalmas virágok töveiben sétálgatott és láthatatlan gitárján madárhangon zenélt.
Egy nap fúrcsa dolog történt: a tündér ablakán kopogott valaki. A kislány nem tudta mire vélni a dolgot, így nem kellt fel. Másnap este ismét kopogtak az ablakán, de erre sem figyelt fel, inkább csak a fal felé fordult. Egy keddi este, amikor már laposabb volt a kopogás a kislány épp apukáját hívta, hogy este aludjon vele, amikor valami motoszkálást halott az ágya végében.


Egy manó volt........
Mici, KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!!!!

1 megjegyzés:

Mici írta...

Detti, nagyon szivesen! Sok-sok szép tündérmesét kívánok a most már két kis manódnak!