2009. július 9., csütörtök

Rémálom az, amit mostanában átélünk.
3 évvel ezelőtt eldöntöttük férjecskémmel, hogy gyermekünknek saját szobája lesz, ha törik, ha szakad. Ez már tapasztalatból hozott döntés volt, ugyanis végignéztem, hogy anyukámék mennyire szenvedtek a testvéremmel, amikor egy szobában laktak.
Jól is működött a dolog: 1-2 éjszaka volt még kicsi korában Grétának, amikor sírt, de 2 hónapos korától kezdve 2 héttel ezelőttig összesen 3 olyan éjszakánk volt, amikor nem tudtunk végig aludni KÜLÖN! 2 hete viszont feje tetejére állt a világ és minden kifordult önmagából. Gréta 10-11 körül felkel és nem is alszik vissza. Felkel, majd amikor már elég éber elkezd játszani. Régebben ilyenkor simán otthagytam az ágyikójában, de sajnos ezt most nem tehetem meg, mert pici baba született alattunk, és nem akarjuk az amúgy is nehéz időket élő családot megzavarni. Így kihoztuk Grétát hozzánk és ELRONTOTTUK! Már csak úgy hajlandó aludni, hogy a mi ágyunkban fekszik és ennek is az eleje rohangálás, játék.
Férjemmel úgy döntöttünk, hogy talán az a legjobb megoldás, ha a mi ágyunk költözik Gréta szobájába. Átrendeződtünk, ami jó egy részről, mert végre lesz saját varró kuckóm és külön van a játszó és alvó helység, de borzalom, ha a jövőre és a teljes szétválásra gondolok. A kipróbált este is meghozta első körben a gyümölcsét, Gréta több, mint 10 órát aludt, és az elején is csak fél óra volt, amit az ágyba parancsolással töltöttünk. És még egy tapasztalat, az ő szobájáról: Iszonyat hangos, ahogy a baba sír alatta: szerintem ez zavarta ennyire.

1 megjegyzés:

Abile írta...

Nálunk is nehéz dolog volt az alvóterünk szétválasztása Anitámtól. Kisbaba korától egy szobában aludtunk vele, először még közös ágyban is, hisz így volt kényelmes... Amikor már "nagy" lett, néhány átsírt éjszaka után fájó búcsút vettünk egymástól éjszakára...
Megértelek, hogy a szomszédokra is tekintettel vagy, de mindenképp érdemes már most tudatosítani a kicsi lányban és persze magadban is, hogy ez a közös háló csak átmeneti állapot! ;o)