2012. január 2., hétfő

Új év és megvalósítandó tervek

Pont 1 évvel ezelőtt, konkrétan megfogalmazódott bennem, hogy merre fog vezetni az utam 2011-ben. És sok akadály, nehézség jött közbe, mégis sikerült továbbmenni, így végül azt mondhatom, hogy a 2011-es év az én életemben a legnagyobb előrelépés volt.
Talán az kellett, hozzá, hogy az álmokat, melyek egész egyszerűen elérhetetlennek tűntek, kimondtam, úgy, hogy mások számára is érthető és világos legyen, majd elkezdtem minden tőlem telhetőt megtenni értük.
Hosszú, fárasztó és rögös út ez, de már most finomabb minden porszeme, mint az eddigi céltalan tévútjaimnak. És igazából nem történt semmi nagyobb változás: pusztán annyi, hogy nem elérhetetlennek és megfoghatatlannak tűnik, hanem olyas valaminek, amit kemény munkával el lehet érni.

2012-ben is folytatom ezt a hozzáállást! Megyek arra, amerre eredetileg elgondoltam, és minden egyes morzsát, mely elém kerül felveszek, hogy később hasznát vegyem. Vannak ilyenek, és úgy vettem észre, hogy a legváratlanabb helyeken és időpontokban kerülnek elém.
Viszont egyre inkább úgy érzem, hogy szükségem van rá, hogy könnyebb legyek és a múlt rám ragadt terheit ledobjam. Így könnyebb lesz talán. Tehát a régi, már természetessé vált dolgoktól is meg fogok szabadulni, hogy valami újat és jobbat tudjak magamból mutatni.

És csak egy pár kis részlet, melyek megvalósításra várnak 2012-ben:
Szeretném, ha túl tudnám tenni magam legnagyobb félelmeimen. Talán ez lesz a legnehezebb, hiszen elég nehéz nagyon régi berögzüléseken illetve félelmeken túllépni. Most ez következik:
Pusztán egészségügyi okokból:




És a szakmába is valami számomra újat szeretnék kipróbálni:



1 megjegyzés:

LARION írta...

Hajráá, hajrááááááá..Detti !!!!
Kívánok sok energiát a nagyléptékű terveidhez és tetszik a hozzáállásod és maradj ilyen bátor és elszánt és kitartó és klassz nőci vagy............ :))