2009. április 30., csütörtök

Alkotok is néha.
De sajnos mostanában tényleg csak néha, mert elég sok más dolog is van, ami a nyakunkon van!
Gréta beteg volt húsvétkor, amit elkaptam én is. Lett egy jó kis torokgyuszi, amiből lett egy hangszál gyulladás. Doktor néni szerint nem szabad beszélnem 3 teljes napig. Férjem most örülhet!
De éppen a hallgatagság miatt rámjött a varrhatnék! Már régen elkezdtem egy babát, amit most be is fejeztem, bár nagyon meg kellett vele harcolni. A színek nagyon az én színeim. Szeretem ezt a babás hangulatot. A smink erős lett, és ez direkt van így! Ugyan én nagyon nem szeretem a sminket, de úgy vagyok vele, hogy másokon nagyon tetszik az erős smink. Főleg a romantikus hangulatot idéző, de élénk sminkek. Valahogy el lehet velük menni egy más világba: virágokra, madarakra emlékeztetőek a kedvenceim. Persze nem tudnám elképzelni, hogy a tükör előtt állok és mázolom az arcom órákig, de nagyon vidámnak tartom, ha meglátok egy ilyen kreálmányt a héven, vagy bárhol az utcán.

Szóval a baba ennek szellemében készült, és persze emlékeztetnie kell az egyszerűségre is!
Nem lett a legjobb, még kell a mintán tökéletesíteni, finomítani. Kicsi lányom a baba zsebét tartotta a leghasznosabbnak, hamar teletömte mindenféle kacattal.
És, hogy Grétáról is essék pár szó: Kinőtte a játékait, merthogy gyorsan nő a gyerek, csak én nem nagyon veszem észre. Szóval lecseréljük a játékparkunkat, és emiatt készítettem neki egy zsákot az építőkockáknak, amik eddig csak egy műanyag dobozban haldoklottak. Nem igazán használta, mert nehéz volt a doboz kockástul, de a most kapott zsákot tudja húzni a földön, így a lakás bármely pontjába eljuthat vele. És mostmár nem is haldoklanak a kockák sem!


2 megjegyzés:

Vacskamati írta...

A Grétis képen lehet csak igazán érzékelni, mekkora a baba.. Huh... Nagyon szuper! :D

Budai Detti írta...

Köszönöm!