2008. december 31., szerda

Először is szeretnék mindenkinek Boldog, sikerekben gazdag új évet kívánni!

És ha most nem haragszotok, megosztanám veletek milyen volt az elmúlt év, számomra. Kijutott mindenből: jó is volt, kellemetlen is volt és olyan dolog is akadt, mely tanulásra késztetett. A legjobb, hogy Gréta szépen fejlődik és okosodik, és hogy ismét varrok. Kellemetlen, hogy az utóbbi időben minden nyavaja ránk jár és valahol nyomot is hagy! És a legtöbbet abból tanultam, hogy Szentendrére költöztünk. Kezdek leadni a nagyon magas igényeimből (gondoltam én, ha így teszek, akkor valami jó is történik a lakással kapcsolatban- - - nem így lett!!!), és kezdem azt érezni, hogy tilos nagyokat álmodni, mert akármennyire is szeretné az ember, nem sikerülhet csak úgy elérni!
Mostanában az a tapasztalatom, hogy akkor ér szerencse, amikor nem kívánom és nem is számítok rá. Így arra a következtetésre jutottam, hogy lentebb adok az álmodozásaimból. Mondjuk ez esetben pedig attól kell tartani, hogy alább hagy az az ihlet, ami hajt.
Csak egy pár esemény 2008-ból: A kislányom 1 éves lett! Bölcsödébe ment, barátai lettek. Amikor vártam Grétát, nem is tudtam elkpzelni, hogy ilyen hosszú és rövid egy év!
Belaktuk a lakásunkat! .... és megtapasztaltuk, hogy mennyi baj van a távhővel, a déli fekvéssel és az árammal, ha elavult technikájú! (Megrázta az áram a festőt!!! Nem a villanyszerelőt, hanem a festőt, mert hozzányúlt a csengőnkhöz!)
Lett autónk- - - meg Petinek jogosítványa! Ez egy nagyon jó dolog, mert végre eljutottunk Grétával a dédiéhez, aki Miskolcon lakik és már nem nagyon tud mászkálni!
És persze volt még egy csomó dolog!
Jah! És még egy: 8 év után rövid lett a hajam! Erről biztos, hogy nagyon emlékezetes lesz számomra 2008.
Sok dolgot tervezek 2009-re! És most tapasztalom, hogy ettől szép az óév, hogy van mit tenni az új évre!
Sok kreatív pillanatot és kellemes időtöltést kívánok mindenkinek!

3 megjegyzés:

mmama írta...

Kedves Bettike !
Szépen összefoglaltad az éved.
Amit leirtál az maga az élet.
Bizony meg kell küzdenünk sokszor , és sok mindennel. Ráadásul ha tragikusan vesszük annál rosszabb.
Tessék előre nézni, és nagyon akarni
tessék egymásba kapaszkodva legyürni a nehézségeket, mert együtt könnyebb.Érezd jól Magad az új frizurával. Kivánok eredményekben gazdag, sikeres , egészségben bővelkedő új esztendőt.
Amiért tegyetek meg mindent Ti is ,hogy igy legyen, mert tudod
" Ember küzdj és bizva bizzál "

Budai Detti írta...

Köszönöm! És neked is sok jót kívánok!

Abile írta...

Legyen nagyon boldog az új éved! Ehhez kívánok erőt, egészséget, kitartást az álmok és vágyak megvalósításához!