2008. december 7., vasárnap

December 7.
Nekem ez a dátum nagyon sokat jelent: a mamám születésnapja!
Ez a mai pedig különleges is, mert már kereken 80 éves.
Sokáig gondolkodtam rajta, hogy mit készítsek/adjak neki ajándékba, hiszen már korlátozva vannak sajnos a lehetőségek. Abban biztos voltam, hogy lesz karácsonyi kaktusz, mert azt nagyon szereti.
A többit halogattam, mert tényleg nem tudtam, hogy mit is adhatnék, ami kifejezi azt a rengeteg örörmöt, ami bennem él vele kapcsolatban. Tőle tanultam varrni, általa szerettem meg a ház körüli dolgokat (sóskapucolás, vájlingban fürdés, bringázás, ). És a Dunánál tett sétákról még nem is beszéltem. Gyerekkorom legszebb élményi hozzá köthetők!
Sokat gondoltam rá, hogy készítek neki egy takarót, de nem mertem, mert még sosem csináltam ilyen nagy dolgot. Eszemben volt egy párna is, de valahogy nem állt össze, hogy milyen is legyen. Tegnap már nagyon kétségbe voltam esve, hogy én egy ilyen jeles napon csak egy cserepes növénnyel tudom megköszönni a sok szépet.
Erre este, mint a villám eszembe jutott a kép amint átadom ezt a párnát:

Még tegnap este kiszabtam, majd ma reggel 1 óra alatt megvarrtam: nagyon siettünk elindulni, mert Érd nagyon messze van. Így csak kevés időm jutott rá, de kész lett. Mama nagyon örült neki, és meghatódott. És hozzátenném: Dunakeszin ahol éltünk, nem voltak ilyen jellegű párnák, de valahogy nagyon beleillene abba a világba és ezt szerintem Mama is meglátta benne: könnyezett és emlékezett! Jó volt a mai nap. Örülök, hogy még velünk van és remélem még sok ilyen napunk lesz!

2 megjegyzés:

mmama írta...

Szivmelengetőek soraid ahogy a
Mamádról irsz, Istenke éltesse még sokáig.
Tudod, hogy a mamáknak, sokkal becsesebb az ajándék az unokától,
mint a gyermekétől ?

Katbo-Réka írta...

Nagyon szépet varrtál. Nagyon jó volt olvasni ezt a sok élményt.
Mióta látom a gyerekeim és az anyukám viszonyát,tudatosult bennem, hogy nekem mennyire hiányzott az életemből ez. Egy nagymamámat sem ismerhettem, és nagypapából is csak egyet, aki nagyon messze élt, és hát szerettem, de gyerekkori élményem az semmi nincs vele kapcsolatban.