Ruhák, álmok, habos dolgok...

Be kell valljam, a ruhakészítéstől- annak ellenére, hogy sokáig tanultam, meg szabász a végzettségem- rettegek. Mindig úgy érzem, hogy silány és könnyen bóvliba sorolható dolgokat csinálok. (Ennek talán az is az oka, hogy ritkán találkozok olan magas minőséggel, amit példamutatónak tartok- jól van, na maximalista vagyok....)
De mostanában jött egy elhatározás: mindenképpen fogok varrni ruhákat, annál is inkább, mert úgy érzem meg van az irány, amit szeretnék mívelni. Nem, nem esküvői ruhákat szeretnék csinálni.
Mindig is vonzott egy-egy kor sajátságos, egyedi és könnyen beazonosítható stílusa, technológiája. Ugyanakkor az újraértelmezés, új anyagok felhasználása és más szemléletbe állítása is tetszik. Legyen egy ruhának mesélni valója. Mondjon valamit a koráról, a szerepéről, mibenlétéről.
Ettől az egész egy kicsit teátrális lesz, de talán nem is baj: hiszen korunkban annyira leegyszerűsödött az öltözködés, hogy egyre többen fordulnak színkörökhöz, kis társulatokhoz, szerepet játszó egyesülésekhez, csoportokhoz, mert vágynak egy-egy korszak eszenciájára.

Én meg arra vágyok, hogy kosztümöket készíthessek. Ennek jegyében mostanában sok próbálkozás lesz.

Az első ilyen próbálkozás ez a kedves kis csipkés szösszenet lett. Nincs megvarrva! Csak gombostűzve került a babára. Ennek az az egyszerű oka, hogy tartom magam Anyukámmal kötött megállapodásunkhoz: Mama által készített csipkét nem használok ilyen célra.
De próbálkozásnak megérte: Őszintén megvallva szívesen varrnám az egészet össze apró kis öltésekkel, majd díszíteném leheletnyi gyöngyökkel.