A mosolygásról

A mai napom a mosolyról szólt.

Ez egy nagyon alapvető tevékenysége fajunknak. Már ici-pici babaként is avval örvendeztetjük meg legjobban szüleinket, hogy egy-egy huncut kis mosolyt eleresztünk. Aztán már direktben mosolygunk mindenkinek, hogy figyeljenek és visszamosolyogjanak. De jön a Dac. AZ a szörnyűség, amikor már mosolyogva is tudunk ellenállni a nagyok akaratának. És itt van a kutya elásva. Ha a dacból nem mosolygó dacoskodás és jóindulatú terelgetés, hanem fölösleges szigor és szabályozás, netán megfélemlítés lesz, akkor bizony oda a mosoly. Talán itt érkezik el mosolyfejlődésünk legkritikusabb pontja.
Nehéz egy kisgyereknek elmagyarázni, hogy a sok szemráncolástól ráncos lesz a homloka és senki nem szeret majd játszani vele. És nehéz egy folyton vigyorgónak azt mondani komolyan, hogy közvetlenségével hatalmas bajokba sodorhatja magát.
Nekem nem ráncos a homlokom...... De nem érzem magam olyan nagy bajban. Épp csak rájöttem, hogy bizony szeretettel, szép szavakkal és a kellő helyen és időben megejtett mosollyal még egy rendkívül ráncos kisgyereket is fel lehet vidítani: és bizalommal hálája meg. ... Majd mosollyal. Mert a gyerekek, a kis emberek ilyenek. Szégyellje magát mindenki, aki rászól egy nevető, vagy egy mosolygó gyerekre! Ők tehetnek a sok ráncról! - Mondjuk a szépségipar szeretheti őket.... :/
És a mai napi mosolyadagom, magam örömére (mert lehet, hogy ezen nem mindenki mosolyog, bár szerintem ez automatikus :D)... És itt lehet nagyon jó minőségben meghallgatni (ha esetleg létezik még olyan érzékeny fülű, mint itthon egyesek)

És ez is ilyen....