2010. május 17., hétfő

Szülinapos hónap

Ocsmány idő van. Undorító, eszméletlen szeles és hideg. Ettől akartam szabadulni egész télen, erre most megint itt van. Ilyenkor szinte semmi nem megy simán. Pedig milyen jó is volna.
Már régebben nekikezdtem egy babatakarónak, ami az egyik gondozónénink unokájának készült. Nagy örömmel vetettem magam bele, mert végre igazi kislányos dolgot kellett varrnom. Meg is vettem hozzá az utolsó pár méter anyagot a boltból és szabtam, vasaltam, ragasztottam. Talán egyiket sem kellett volna. Ugyanis egy pici ragasztózás után a vasalómra is került a trutyiból. Le is álltam gyorsan, tisztítottam a vasalót, és kezdtem előről. Megint eljutottam a vasalós részig, majd elkezdett csúnya foltokat hagyni a vasaló. Itt már berágtam: drága volt ez ahhoz, hogy csak ilyen könnyen megadja magát. Nem is hagytam. Egyfolytában vízkőtelenítettem, takarítottam, óvatosabban használtam. Már majdnem kész is volt a takaró, amikor a hátlap vasalásánál eszméletlen nagy barna foltot hagyott. Mivel már majdnem 4 óra volt, gondoltam abbahagyom, másnap kiszedem a foltot és még aznap készleszek. A mosás rendben is volt, de a vasalás megint zűrös lett. Ne adtam fel: szabtam egy harmadik hátlapot is, de az is foltos lett. Kuka.....
A negyediknél már kölcsönvasalóval dolgoztam, sikerült is befejezni, de fotózni nem tudtam rendesen: túl rossz az idő, és a kölcsönvasaló is csak a hátlap erejéig lehetett nálam... Így most csak egy csúnya képet tudok mutatni, pedig szerintem szép lett.


Most egy ideig (pár hét) vasalóhiányban szenvedek: addig nem vállalok nagy munkákat! :( (Sír a szívem nagyon!!!)

10 megjegyzés:

katafolt írta...

:(,sajnálom...ez a takarócska viszont nagyon szép lett !

Ragasztáshoz érdemes valami olcsó,nem gőzölős vasalót tartani,és azt nem használni másra.

És ott van még nagyanyáink trükkje,a vasalórongy.Világos anyagokat én mindig úgy vasalok,hogy leterítem egy vékony anyaggal és azon keresztül,mert hiába tisztítom rendesen a vasalómat,mindig akkor köhög ki valamit,amikor meglátszik az anyagon,lehetőleg a légeslegutólsó simításnál.

LARION írta...

Gyönyörű lett, Detti!
Ha jobb idő lett volna, akkor meg ott tudtál volna maradni a 4 fal között? Ez a csúnya eső, ha ilyen csuda alkotásokra késztet..., az nem annyira rossz dolog.... :)))))))))

Budai Detti írta...

Hú ezt még akkor csináltam,, amikor szép idő volt: akkor terveztem, akkor szabtam... Csak a technikás dolgok maradtak a rossz időre ! :(
Aúgy olyan nagy mehetnékem lenne, ha jó idő lenne. De nincs! Viszont valahova csak kéne menni: fűtött helyre, mert most 14C van itthon: lefagy a kezem!
Köszönöm Kata! Most az a terv, hogy 2 vasaló lesz: egy általános használatos, egy varrós és lehet, hogy lesz egy rosszabb a ragasztáshoz.

Anita írta...

Jó kép ide vagy oda, erről is jól látszik, hogy milyen szuper lett! Nekem nagyon tetszik!!!!

martimez írta...

Nagyon cuki és gyönyörűek az anyagok

Aledi írta...

Hú, nagyon szép lett :)
Vasaláshoz én is vasalórongyot használok, MINDIG van ragasztó az alján.

Virág írta...

Ez nagyon-nagyon szép lett!!! A színei, a virágok formája! Megint itt a tavasz!!!
Én már régóta nem használom a vasalómat gőzzel,teljesen ki van már száradva szegény, hanem van egy spricnim, amivel vizezek mindent, amit kell. Így biztos, hogy nem lesz foltos a vasalótól.

Forgács Fanni írta...

Szia Detti!

Eddig csak "kommentetlen" olvasód voltam, de most muszáj írnom.
Köszönöm, hogy legalább te hoztál tavaszt az életembe ezzel a munkáddal. Nagyon szép, szívmelengető! Rózsaszín, de napsugaras. Jó ránézni!
Én egy nagyon rozoga, de a célnak tökéletesen megfelelő ezer éves vasalót használok, és bizony a "kényes" részeknél lefedek. Utálok javítani.
Szép napot (szebb napot), és jó munkát!
Fanni

shushanna írta...

Álomszép!

Tímel írta...

Hű,ezzel betakaróznék :) Virágocska,tündérke és még rózsaszín is...teli találat :)



Örülök, hogy eltaláltam Hozzád !