2010. február 10., szerda

problémák?

Valaki az elmúlt napokban mondta nekem, hogy olyan jó kis csip-csup problémáim vannak, amik megnyugtatóak egy hozzám hasonló "kiakadós embernek" .
Így is van! Boldognak mondhatom magam, hogy csip-csup problémáim vannak és nem komolyak. Pl.:
Grétáért menni a bölcsibe rémálom, szinte minden nap, ami fáj egy kicsit, hiszen a nagy viszontlátásnak örömteli eseménynek kellene lenni... Erre ő csak apát akarja..... Talán egyszer kinövi, de addigra nem lesz bölcsi....
Aztán 2 hete szinte minden nap van a bölcsiben szülinapozás. Ilyenkor a szülők hoznak tortát, sütit, üdítőt- Imádják a gyerekek. Na ja! DE bölcsiből jövet az első: anya, menjünk cukázzábaaaa! (határozottan nem megyünk, mégcsak a közelébe sem!!!!)
Otthon este vacsi előtt: Gyere enni Gréta! "Nem vagyok éhes, ettem sütit. "
Kérdezem mi volt az ebéd: "Túró rudi!"- és még? : "Torta!"
Délután megyünk Ábelhez, mire Grétát baleset éri (lámpa kontra Gréta fej), és felszakad a szemöldöke. Sebaj túléli, varrni sem kell, nincs baj. És fáj az ujja a múltkori égés miatt, mert most nő az új bőre.
Hazaérve egy kis nyugalmat remélve, fürdéshez készülve észrevettem Gréta takaróját az étkező asztalon. A leveses tányéromból kandikált ki. Mosógépbe vele, majd fürdés, de nincs fekvés, amíg a takaró nem száraz.- Bőgés, zokogás, hiszti, kiabálás, balhé, majd mese.... (áldom az eszem a szárító miatt!!!!)
Nem tudom eldönteni, hogy melyikünk a fáradtabb.
És a problémák másik fele: Nagyon régóta nem volt dolga a családomnak a halállal. Elkerült minket. És a napokban elhunyt a Keresztpapám. Nagyon ritkán találkoztunk, de nagyon szerettem, és rendkívül sajnálom Keresztmamámat, hiszen egész életükben együtt voltak. Tudom, másoknál sokkal nagyobb súlyú egy váratlan haláleset (hiszen Keresztpapám idős volt és nem túl egészséges), de egy kicsit kibillentem a ritmusomból.
Elgondolkodtam, hogy milyen öröm számomra, hogy velem van a családom, hogy minden este szeretve fekszünk le, és, hogy Gréta is szépen fejlődik. Remélem olyan sokáig élhetünk, mint Keresztpapám, és olyan szeretetben, mint Ők.

9 megjegyzés:

LARION írta...

Tetszik a hozzállásod, mert valóban láthatnál több problémát az életedben, magad körül, ha akarnád és bele akarnál ragadni ezekbe a tartósított rosszkedvekbe, mert azt a legkönnyebb....
..... Milyen jó lenne a magyar emberek erősebb szemléletváltozása, főként önmagukért, egy kis megvilágosodás, hogy lehetne örülni több dolognak is az életükből, de abba sajnos több energiákat kell belefektetni és , kényelmetlen.....
Ha valaki jól meri érezni magát a bőrében, azt egyből, mint egy pestisest elkezdik büntetni, nyírni, irigyelni, lehúzni egy alacsonyabb rezgésszintre.....és ledegradálni a problémákat kisebbre, melyek azért mindenkinél ott vannak...... Ahogy Te is írod a mindennapi harcaid......
A kiegyensúlyozottságod és a nyugalmad ebben a buggyant világban még jobban kifényesedik és ez irritálhat több embert, milyen kár nekik, hogy ilyen rossz érzelmekkel élik mindennapjaikat.....
Épp hallgattam reggel a volt Danubius-os három vidám fickót, és a Balázs megint jól rávilágított arra, ami ellen én is küzdenék..., hogy volt a filmkiosztó műsor és a magyar hozzáállás kissé szánalmasra sikeredett: kis örömökkel ünnepelnek és a jó magyaros irigység szaga ott volt a levegőben egyfolytában......
.....Az ovis hozzáállás után izgulhatsz milyen pedagógusok kezdik majd lenyírbálni a gyermeked otthon növesztett szárnyait...., mert iszonyú bajok vannak az oktatásban is...., nem gyermekközpontú, a felnőttekhez való hozzárendelődésről szól sok helyen......, de már egy ovónő barátnőm is jelzett, hogy az óvodásokra irányuló nevelő szándékú jövőkép is elkerüli a gyermekek fontosságát....
Na, jó be is fejezem, mert most elszomorodtam jó magyar szokás szerint..... Bár ilyenkor egyből kijön belőlem a dac és felszívom magam és azért is szembe megyek a nemtetszős kis világképpel..........
Hát kitartás Detti, a mindennapi csatahelyzetekhez és milyen nyugalmasabb lenne az életünk, ha sok mindenki elégedettebb lenne és megtalálná a túlélési - öröm technikáit és nem piszkálnánk folyton egymást......

Ejjkukk írta...

Igen, de azért mindenhhez hozzá kel tenni, hogy én elképesztően elszigetelten élek ám. Ez lehet, hogy a blogon nem látszik, mert nem írok róla, és mostmár tudom, hogy probléma, de én naponta csak kétszer mozdulok ki a lakásból: amikor viszem Grétát, és megyek Grétáért. Egyedül nem merek elindulni sehova, mert nagyon sok rossz élmény ért az emberekkel kapcsolatban.
Nekem is kellene változtatnom, mert a végén nagyon magányos leszek....bár ezt most egyáltalán nem érzem.
És ahhogy írod, tudom értékelni a jó dolgokat és nem bagaterizálom el a legkisebb pozitívumokat sem. Érdekes, mert pont a nagyobb problémák azok, amikkel a legkevésbbé foglalkozom. A család néha haragszik is ezért.
Amúgy ezért olyan jó dolog a varrás: kikapcsol.

Abile írta...

Részvétem a Keresztpapád halála miatt! Valóban minden nap ajándék, amit a szeretteinkkel tölthetünk... és a gyerekeink olyan sok erőt adnak!

LARION írta...

Detti!
Én is...így élek, a varrás elveszi az életem azon részeit, melyek miatt elszigetelődtem az utóbbi évben... Akkor nem volt gond, mert valamit-valamiért....és korábban nekem olyan erős munkahelyi csalódásom volt, hogy nem hiányzott az a fajta stressz..... Mostanában már viszont kezd hiányozni a külvilág, de biztos azért, mert így itthon elfelejtem, milyen kakák rakódnak az élőbb szagú életre...., mert itthon én is egy nagy "boldogságbuborékban" élek és direkt nem foglalkozom a nagy bajokkal én sem, mert az rettentő sok energiát kivisz az emberből és nem lenne a fontosabb dolgokra energiám....
Igen a varrás kimos, elsimít, termtessz és ebből is kapod a belső örömeid, boldogságaid, és érzékenyebbé válsz , könnyebben átlátod azokat az ártós energiákat is, melyekbe nem kell feltétlenül belemenned...
Nálam is ilyen erős élmény volt a nemrég elvesztett barát temetése, elkerültek a halálesetek ...., de ez most még erősebb figyelmeztetés is...hogy rövid az élet nagyon...

Ejjkukk írta...

Elég furán állok a halálhoz, mert képtelen vagyok nagyokat sírni, pedig hiányzik az elvesztett rokon, vagy barát, de hiszem, hogy jó helyen van és boldok. Bennem még nem alakult ki konkrétan, hogy miben hiszek, vagy nem hiszek (nagy vallásos háttérrel mondhatom, hogy nem hsizek Istenben...). Abban viszont biztos vagyok, hogy van valam megfoghatatlan az életünkben, ami a halálunkban is jelen lesz. Ez most lehet, hogy furi lesz: sztem a gyerekek őszinte érzelmei és képzeletvilága, őszintesége áll a legközelebb a halálhoz. Szerintem ott mindenki visszanyeri gyermeki önmagát. Persze ez egy olyan dolog, hogy mindenki mással nyugtatja meg magát az életben, hogy milyen lesz, amikor elmúlik: mert ez egy ismeretlen terep...
A múltkor ugyan nem írtam semmit, de direkt: nagyon sajnálom a barátodat, sajnálom a családját!

És most, hogy kisírtuk magunkat: épp valami mesés dolgot készítek, merthogy Andersen meséket olvasok és nekem nagyon inspirálóak.

Kalex © írta...

Szia, régóta olvasgatlak, de most már kommentelni is szeretnék. :o)
Grétusodnak most olyan korszaka van, amit hidd el ha nehéz is de ki fog nőni! És minden nap a gyerekekkel, csudajó, isteni ajándék!!!
Ha nem lennének, akkor lehetnénk csak igazán magányosak...
Keresztapukádat sajnálom, részvétem az egész családnak! :o(

LARION írta...

Értem...miről írsz....
Azt gondolom, hogy nagyon sok ember szeret kényelmesen, hazugságokban élni és mindent elhinni, nem gondolkodni, nem keresni, belenyugodni megadni , beáldozni önnönmaguk egyediségét és mivel sokszor elgyengül az ember ki kellett találni valami kapaszkodót, valamit, amit be lehet skatulyázni és önámítóan , egy megfoghatatlan lepelbe burkolva ebbe a semmibe beleragadni és ezáltal jól megnyugodni..... Abszolút hitetlen vagyok, mert az élet mindig azt igazolja, hogy magunk vagyunk, mert hiába jönnének a nagy szavak, a nagy magyarázatok, hogy minden ezért meg azért történik...... Szeretnék már egyszer a nagy illetékessel találkozni, aki abszolút szemet húny mindenféle emberi tragédia fölött és annak a terhe egyből ránk van mérve, hogy ezt magunk okoztuk...... Blablabla..... Csak a jó dolgok azok, melyekért az a fura isten a felelős.... Így olyan könnyű ez a szerep....Miközben az örömeinkért is mi dolgozunk meg emberek, nem más, mi vagyunk a felelősek....
Annyi szégyenletes tragédia történik körülöttünk, ha esetleg utólag tudnának válaszolni az elhunytak, hogy akarták-e a hirtelen halált, akratak-e rákos és mindenféle halálos bajságokat, meg egyebeket, mit mondanának:, hányan mernék bevállalni, hogy nem így akarták...? És a sok élő, lábon kihordott bajság miért van az emberekkel, magyarázzuk meg gyorsan akár a reinkarnációs bűnökkel...., miért nem fogadjuk el, hogy minden lehetőség és hozzáállás csak a mi kezünkben van..... Ne hárítsuk át senki másra.....
tudod, egyszer írtam már a Grétával kapcsolatban, hogy milyen gyönyörűek, tiszták, jóságosak , érzékenyek és ragyogóak a friss gyermeki életképződések.....és mivé lesznek, mire felnőnek.... Pl...ezt miért hagyja az a bizonyos "jó isten", hát mert ezt mi szúrjuk el folyton?, akkor segítsen már végre rajtunk bűnös lelkekekn, mert a vallás ráadásul lebéklyóz, picire összenyom, érzed magad bűnös embernek folyton, mert tele vagy hibákkal.... Olyan szépen telnek az évszázadok, az ember persze semmit nem tanul a hibáiból, de nincs is külső segítség, mert nincs....hadd szenvedjünk úgy kell nekünk....
....Én személy szerint változatlanul önmagamban, azokban az emberekben, azokban az életpillanatokban hiszek, ahol nem történik bántó szándék, nem nevezném szeretetnek sem, mert az is rohadt nehéz dolog, mindenkit elfogadni , pláne szeretni...... Nagy feladat.....
Én képtelen vagyok olyan embereket szeretni , pláne megbocsájtani, ha szándékosan ártalmasak az életemre... de ez legyen az én problémám, megoldom, ahogy máskor is, valahogy.....
Jól elkanyarodtam......
Annyi mindent csinálhatnának jobban az emberek, de nem akarnak...., féltik a kényelmes kisköreiket......, és különböző szinteken éljük meg az életeinket, van akivel tudunk közös nyelven beszélni, és kell lenni olyannak is, akivel nem... Nem baj...., nem kell mindenkinek megfelelnünk, találjuk meg a saját erőinket, nyugalmi szintjeinket és ápoljuk, védjük meg a befektetett energiákat.....
Bocsi, ha fellengzősnek tűntem, de mindig őszinte vagyok és sokszor erőteljes.....

Ejjkukk írta...

Én szeretek veled beszélgetni! :)

LARION írta...

Köszi....érzem a hasonlóságainkat... :))