2009. november 12., csütörtök

Megtörtént az első festéls a Colombus festékkel.
Régebben már festettem, batikoltam Ibériával, de ahhoz képest, hogy nem jók a színei, drága és macerás. Ezek miatt hagytam is a dolgot.
Most újra kedvet kaptam:

Sokak leírását, tapasztalatát megnéztem, hogy hogyan is működik ez a remek textilfesték. Kdattánál, Amarantánál és még többeknél láttam , hogy jobb, ha a colombusos leírás szerint főzzük, de nekem nincs mostanság ennyi időm, és ha lenne is: elég türelmetlen ember vagyok... Így mikróztam. És volt még egy oka, hogy mikrózni akartam: most olyan anyagokat szerettem volna, amik nem tökéletesek, batikolt hatásúak. (Ehhez túl jó a festék, nem sikerült ennek az elvárásnak teljesen eleget tennem!)
Szóval összesen 15 színt rendeltem, és ebből csak 5-öt használtam el negyedig (!).
A Simon úrtól rendelt vékony és vastagabb molinót használtam alapanyagnak, és csak 3 tálkát használtam. 2-ben festék volt egyben pedig ecetes víz.
Mindegyiket így csináltam: 1 kávéskanál festékhez 3 deci vizet adtam, beletettem a (vékonyabból 75c35-40 centis, és a vastagabból 30x50-es) anyagokat, majd 3-5 percig mikróztam.
Most utólag azt gondolom, hogy jobb lett volna a festéket előbb magában melegíteni mondjuk 1 percig, de így sem rossz az eredmény. 21 féle szín jött ki a végén és a következő színeket használtam: piros, citromsárga, fűzöld, sötét ciklámen, búzakék, türkizkék.


És a festés menete nálam a következő volt: kimostam a nyers anyagokat, majd jött a festés. Festés után alapos öblítés és (!) mosogatószeres mosás. Ezt nem mindegyiknél alkalmaztam, csak azoknál, amin látszólag sok fölös festékanyag maradt. Amiket nem mostam így, erősebb színű lett. (Amúgy a legjobban a türkiz és a ciklámen engedte a színét. ) /És vigyázat: ne használjunk több port egyszerre, mert a szemcsék észrevétlenül is a kezünkön, ruhánkon maradnak, és ha az épp festett anyagra kerülnek, nem feltétlenül oldódnak fel! /

Ezek után ecetes víben áztattam 5 percig, ez fixálja a színt (és tényleg így van). Még egy öblítés, százárítás, és a vasalás a vége.
Összesen 21 szín lett a végén, amiből csak 3 olyan van, szerintem halovány. Holnap, ha lesz fény, fotózok majd szépet is. Így is elég jól látszanak a színek, de lehet ez még jobb is.
És írnék még a piszkos anyagiakról: A színre festett anyagok métere általában 900 és 1400 ft között mozog. (Én ilyen árakon találtam...) A 10+3 méter molínó és a szállítás 4500 Ft volt, és a festékért öszesen 2000 Ft-ot fizetek (Kenderkócból 110 ft/db). Tehát 13 méter anyagot kihozunk 6500 ft-ból, ami kb. a fele a bolti áraknak. Jó itt most lehet mondani, hogy sok vele a munka: igen, de élvezet és jót tesz a kéznek (hetek óta először nincs kirepedezve a kezem a szárazságtól! /De azért nem árt kesztyűt használni, mert fog!!!/)
Nekem nagyon tetszett a délelőtt, érdekes és jó élmény várni, hogy mi lesz az anyagból. Érdemes kipróbálni!

5 megjegyzés:

Fércművek írta...

Köszi! Hátha egyszer elvetődöm a festés felé is. :)

Edina írta...

Az anyagot a tállal együtt teszed a mikróba? Én a festett anyagot zacskóba teszem, a zacsit megcsomózom, szúrok rá két-három lyukat és úgy megy a mikróba. Majd kipróbálom úgy is, ahogy leírtad. Colombus ruhafestéket itt 90 ft-ért tudsz venni (igaz nem tudom mennyi a postaktg),: http://www.varrovilag.hu/products/index.php?menu_id=6&kategoria=113

Budai Detti írta...

Persze, tállal együtt teszem a mikróba. És ez a zacskós módszer nem veszélyes kiömlés meg zsugorodás szempontból? A tálnak talán annyi hátránya volt, hogy elég forró volt már a 5-ödik után....

Edina írta...

Zsugorodni nem zsugorodott, pedig én is féltem tőle, kifolyni meg nem tud, mert bekötöd a száját. Lyukat fogpiszkálóval szoktam bökni rá, és úgy teszem a mikróba, hogy a lyukak felfelé legyenek. Ez is azért kell csak, mert a keletkező gőztől szétdurrant már egypár zacsi.

Budai Detti írta...

:O Jó lehetett utána takarítani....
Ezek a műanyag Ikejás, meg uzsitartó dobozok nagyon jók erre a célra. Megnéztem a honlapt: Kdatta képe van fent ilusztrációnak. :)
Amúgy sztem nagyon szépek a színek, amiket ki lehet hozni ebből a festékből.