2009. október 21., szerda

Nagy a vigalom ma: megérkeztek az anyagaim, és a nagykert is megjártam végre!
Tudni kell erről a mostani helyzetemről, hogy nagyjából 2 hónap eredménye az, ami most történik!
Augusztus elején döntöttem el, hogy a karácsonyt teljesen másképp fogom csinálni, mint tavaly! Ugyanis múltkor az volt a legnagyobb baj, hogy annyi megrendelést kaptam decemberben (az utsó pillanatban), hogy még 24-én is dolgoztam, és a sütikészítésre is csekélyke kis időm maradt. Majd az ünnepnapok elteltével is csak varrtam, mert ugye vannak akik utólag ajándékoznak...
Most megbeszéltük Petivel, hogy egész hónapban itthon lesz, hogy segítsen és én is csak az első 2 hétben vállalok megrendeléseket.
Tehát szepemberben sikerült a nyári dolgaimat lezárni, és nekilendülhettem a tervezésnek. A dolog ezen része nálam elég gyorsan megy, a többi a lassú: utánajárni, hogy milyen anyagok, amik illenek ebbe az elképzelésbe, hogy hol lehet ezeket beszerezni és miképpen viszem haza (merthogy én nem vezetek, ugyanakkor férjecském nagyon elfoglalt).
Azt már írtam, hogy a múltkor megrendeltem az anyagokat (ez is megér egy mesét még...) ma megérkeztek, de ma még a nagykerben is jártam Petistül és elhoztuk a többit is!
Szerintem nagyon jó lesz, legalábbis nekem már most tetszik a dolog.
Jövő héttől indul az új élet, áterndeződök varrógép funkcióba, és a megrendelések számát is csökkentem. (Ezúton kérek elnézést mindenkitől, aki vár valamire tőlem!)
Nos csak egy pár kép az elkövetkező hetek előfutáraként:







5 megjegyzés:

Edina írta...

Szuper jók az anyagok, kíváncsi vagyok, mi szépségeket készítesz belőlük! :)

Judit írta...

Nagyon jól néznek ki, majd mutasd feltétlenül milesz belőlük!

Évi kreatív oldala írta...

Jó kis anyagok nagyon. Örülök, hogy épségben megérkezett hozzád! Nekem a blogod is jobban tetszik így! A másikat túl sötétnek találtam. Jó munkát kívánok!:)

Ida13 írta...

Hogyan sikerült végül megoldanod a hozzádjutását ezen szépséges anyagoknak?

Ejjkukk írta...

Végül minden rendben ment!Pont egy hét alatt érkezett meg a USPS-el, és 14 dolcsi volt a szállítási költség.
MIvel az Etsyn egyesével raktam kosárba az anyagokat, minden termékhez adott külön szállítási költséget, így horibilis összeg jött ki a végére. Írtam az eladónak és megbeszéltük, hogy visszautalja, és másnap meg is tette. Szóval rendesen megjött egy nagyobb méretű borítékban, a postás hozta.
Teljesen jó a tapasztalat a végén!!