2009. október 12., hétfő

Hányadék idő, hideg, nátha és egyebek vannak most a terítéken.
És nem elég, hogy ez teljesen elveszi a kedvem, még az alap dolgaim sem mennek.
Nem tudok képet feltölteni, holott készen van az egyik gurulós baba, amit szívesen mutatnék, és a hévégén is volt esemény, amit megörökítettem.
Mostanában ugyan egy kicsit háttérbe szorult a fényképezés, de azért néha csak sikerül pár édes képet csinálni.
És ami számomra a legkellemetlenebb: nem megy az Etsy, ahonnan pár dolgot rendeltem és beszélni sem tudok a lányzóval, aki segít a rendeléseimeben. Szomorú vagyok emiatt. (Amiatt meg aztán különösen, hogy az anyagok amiket kinéztem csak nagy Amerikában elérhetőek, határon túlra csak trükkösen hozzák.... és persze Peti sem megy most oda.)
És a dolgok alakulásáról egy kicsit, mivel már régen írtam ilyenekről:
A helyzet az, hogy változás van az életemben, és nem negatív, hanem pozitív. Valami lendület elkapott mostanában, ami nem is akar letenni. Azt hiszem az elmúl 2 év sarát most tudtam lerázni magamról, és elkezdtem kiteljesedni. Sok dolognak köszönhető ez: Gréta önállóságának, a lakás megszokásának, a férjem lelkesedésének és nem utolsó sorban annak, hogy jól érzem magam a bőrömben.
Tele vagyok ötletekkel, gondolatokkal, tervekkel. Ez az elmúl pár évben nem volt jellemző.
A karácsonyt már várom én is és Gréta is: Minden este avval fekszünk le, hogy kopog az ablakon a Mikulásnak, hogy jöjjön már. Mikulásos meséket olvasunk, karácsonyi dalokat énekelünk. Én nem tudom, hogy honnan jött neki ez, de nagyon édes. Csak abban reménykedem, hogy decemberre nem veszik el a lelkesedése. (Be kell valljam rengeteg dologgal készülök a karácsonyra, szerintem nagyon fogja élvezni a dolgot.) És lesz itt is egy ks meglepi: Gréta olyan mesét csináltatott velünk, ami hatalmas lendületet adott az előzőleg leírtakhoz. majd ha már minden megvan hozzá leírom itt is!
És egy kis előzetes mutizás az inspirációimból:



By Allsorts!

Nem ér még össze a dolog? Nekem már igen! Bibíííí!

1 megjegyzés:

Abile írta...

Jó dolog, hogy ilyen jól érzed magad és ez biztosan nagyon klassz hatással van a Kislányodra is! :o))