Hangok az életünkben.
Grétával, amikor a pocakomban volt, nagyon sokat hallgattam zenét, ilyet is-olyat is. A legjobban talán a Vándormadarak zenéje maradt meg benne. Pici babaként sokszor zenére nyugtattam meg. Ehhez azt is tudni kell, hogy a férjem elképesztő zenei érzékkel bír. Zeneiskolába járt, a Magyar Rádió gyerekkórusának tagja volt, majd dj is volt (nem a tumci-tumci műfajban). Így számítottunk rá, hogy Gréta is érzékeny lesz a hangokra.
Kb. 5 hónapos volt, amikor egyik percről a másikra a mellettünk lévő lakást porig rombolták, felújították. 1 hónapig tartott és felkészülni sem tudtunk, mert nem szóltak a Németországban élő tulajék. Rengeteget sírt, nagyon zokogott. Egyedül éjjel tudott aludni, mert akkor még a munkások is abbahagyják a kopácsolást.
Szeptember végére csak befejezték, majd október elején a szemben álló épületet kezdték bontani: igaz gyorsan végeztek, mert csak 1 hétig tartott, de rettenet volt az is. Na, itt már nagyon elfogyott a lányom türelme: nem evett, nem aludt, sírt. Ekkor már megvettük a lakásunkat, csak nem tudtunk beköltözni. Majd amikor beköltöztünk minden jóra fordult: új napirendünk lett, sok kellemes zenét hallgattunk.
Tavaly nyáron a felettünk lévő lakásba beköltözött 2 kislány, akik szeretnek játszani. Ez lefekvés körül mindig zavarta Grétát, de megszokta lassan. Majd azt is kitapasztaltuk, hogy 10-11 körül valaki hazaér, mert akkor ismét mozgolódás kezdődik, Gréta megkel egy kicsit.
Aztán megszületett a pici baba alattunk, ami egyszerűen nem tudott hova tenni Gréta. Sír és nem alszik, ki akar jönni a szobájából. Nem érzi biztonságosnak. A pszichológus szerint traumaként élte meg. (Itt most mindeki eldöntheti, hogy hisz-e egy orvosnak, vagy nem, mindenestere a változás szembetűnő!)
Én nem azt mondom, hogy valaki ezért hibás, hiszen nem: de Grétát is meg kell érteni. Érzékeny a hangokra. (Amúgy mostanában a kedvenc zenéi is idegesítik.) És amit külön kihangsúlyoznék: Gréta sír a leghangosabban a házban: ha ő sír, akkor mindenki felkel.
Most van az, hogy sajnálom, hogy nem kertes házban élünk. (Holott direkt lakást vettünk!)

És még egy két gondolat a gyereknevelésről: 2-3 évesen a kisember még csak a szüleire támaszkodik. Tőlük várja a biztonságot, a szeretet és a gondoskodást. Ezeket látszólag mellőzi, ha a játékról és a kedvességről van szó. Ilyenkor jön az, hogy többet emlegeti azt, aki mézes-mázosan szól hozzá (de nem neveli meg), és anyát, apát üti- veri, amiért ők inkább határokat tartatnak be. Márpedig a gyerek érdekében van szükség határokra. Éjjel nincs tv ("minden áron meg kell nyugtatni"), nincs rudi ebéd helyett ("csakhogy valamit mégis egyen.....") és még sorolhatnám.
Bölcsis, mert azt gondolom, hogy jót tesz neki a társaság, jobban fejlődik, mintha itt lenne velem és mellesleg meg is erősödik.
Úgy tűnik szigorú vagyok, néha esetleg mások azt gondolhatják kőszívű. Holott én nagyon szeretem a kislányomat és csak a legjobbat akarom neki: nem akarom, hogy később olyan berögzülései legyenek, ami negatívan hat a fejlődésére, a személyiségére.
Ennek a postnak vannak címzettei: remélem elolvassák. Ha szóban ezeket nem is tudjuk tisztázni, remélem megértik, amit leírtam!